Jézus és Jerry

Egy érdekes riportot hallottam az MR1-Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorában. Szabó H. Orsolya arról beszélt, hogy a gyerekek mindig is kakaskodtak, verekedtek egymással. Viszont például az 1960-as években ha egy gyerek verekedés közben a földre került, akkor abbamaradt a küzdelem. Ma gondolkodás nélkül ütik-vágják egymást még akkor is, ha az egyik vérző fejjel a padlón fetreng. Nem tudják, nem gondolnak bele, hogy a másiknak fáj az ütés. Hogy miért?

A szakember a következő választ adta. Apuka és anyuka egész nap dolgozik.

Hírek

Tízezer dicsőítő az Arénában

Minden várakozást felülmúlva óriási érdeklődés kísérte az október 2-án megtartott Ez az a nap rendezvényt. Ezt igazolja, hogy megtelt a tízezer fős Papp László Sportaréna. Idén a világ egyik legnépszerűbb újgenerációs dicsőítő zenekara, a Jesus Culture (USA) és a Banning Liebscher volt az est csúcspontja. Az Aréna előtti téren a gyülekezés ideje alatt a baptista fúvósok térzenével fogadták az érkezőket. A mintegy öt órás programban a magyar dicsőítőkön, így Pintér Bélán és zenekarán, Csiszér Lászlón és Prazsák Lászlón túl fellépett a kárpátaljai Amaro Del, mely zenéjével hirdetette: a keresztények sokat tehetnének a cigányság és a magyarság közötti feszültségek elsimításáért. A nemzetünkért tartott imádságban Pataky Albert egyházelnök is részt vállalt. A rendezvényhez kapcsolódóan Misszió Expo kiállítás is volt, ahol a Pünkösdi Teológiai Főiskolát Chernel András képviselte. (Durkó Sándor László)

Gazdálkodj okosan!

„Jobb, ha üres gyomorral fekszel le, mintha adóssággal ébredsz”

Mostanában bizonyos szavak, szóösszetételek dögkeselyűként keringenek az emberek feje felett: bedőlt hitelek, forintgyengülés, svájci frank alapú, nincs pénz, árverezés, kilakoltatás. Mit tegyen az, akire várnak ezek a keselyűk, és tehet-e valamit a külső szemlélő? Ahol leszállnak ott nagy a baj, de ne felejtsük: az élőknek mindig van reménye!

Az Egyesült Államok harmadik elnöke, Thomas Jefferson már korábban sejtett valamit a bankvilág veszélyeiről. Tőle származik az idézet: „A bankok nagyobb kockázatot jelentenek a szabadságunkra, mint a felfegyverzett haderők.” A népi bölcsességek között is találunk olyat, amit akár a kölcsönfelvétellel kapcsolatban is alkalmazhatunk: „Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!” De tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű.

Ájtatos manók

Talán 10 éves lehettem, amikor először találkoztam imádkozó sáskával hol másutt, mint az imaházunk udvarán. A termetes példány az én hátamat szemelte ki liturgiájának színhelyéül. Maradandó élményt szerzett, mivel lesöpörni nem tudtam magamról, a többi gyerek pedig ahelyett, hogy segített volna, eszeveszetten menekült előlem. Aztán valaki mégis megkönyörült rajtam, és véget vetett a hátamon zajló ceremóniának.

Az imádkozó sáska – más néven ájtatos manó – jellegzetes testtartásáról kapta nevét; elülső lábait bicskaszerűen összecsukva, mintegy imára kulcsolva tartja maga előtt. Mozdulatlanul és csaknem észrevétlenül les áldozatára, mely ha hatósugarába kerül, lábaival villámgyorsan lecsap rá. A nőstény egyedek akár a 10-15 centiméteres testhosszt is elérhetik. Táplálékuk elsősorban rovarokból áll, de néha gyíkokat, madárfiókákat is elejtenek. Sőt! A nőstény egyedek – micsoda kegyetlenség – párzás közben leharapják először a hím fejét, majd a maradékot is elfogyasztják. A zsákmányt fogószerű lábaikkal kapják el, melyek belső oldalán hajlott tüskék találhatók. Ami egyszer a manó tüskéi közé kerül, az nem szabadul. A tüskés karok akár az emberi bőrön is vérző sebet tudnak ejteni.

A gyász felszabadító ereje

A gyász, a fájdalom, a veszteség életünk letagadhatatlan része. Olyan megcáfolhatatlan alapélmény, melyet semmiképpen sem kerülhetünk ki. Éppen ezért alapvető tudást jelenthet az, ha valaki annak letagadása helyett őszintén szembenéz vele, felvállalja és feldolgozza belső hiányérzetét. Az elkövetkezőkben Sámuel próféta édesanyjának, Annának a személyiségfejlődését követve szeretném ezt a hiány-feldolgozási folyamatot bemutatni.

Anna életének fájdalmas hiányélménye a meddőség kihívása volt. „Anna elkeseredettségében az Úrhoz könyörgött és nagyon sírt.” (1Sám 1,10). Az itt „elkeseredettségében” fordítással visszaadott kifejezés az eredetiben plasztikus, a magyarnál sokkal erőteljesebb érzelmektől fűtött szó: olyan keserűséget, fájdalmas megszégyenülést, mély bánatot jelöl, amely az ember egész lényét, teljes egzisztenciáját érinti. Vajon mi indokolja ezt a mély veszteségélményt? A történetből egyértelműen kiviláglik: Anna gyermektelensége a kiváltó ok (2. és 8. v.). Ez a meddőség Anna számára nem egyszerű handicap élmény, mellyel – úgymond – együtt kell élni, hanem egy elfogadhatatlan, kínzó hiányérzet megtestesítője. Vajon mi lehet ennek a helyzetértékelésnek az alapja?

Mentés másként

„Sohasem szerettem a sablonos munkát”

Akik Kadarkúton a gyermektáborban jártak, már találkozhattak egy mindig vidám, életerős, fiatal „egészségügyissel”, aki igyekezett orvosolni a segítségre szoruló gyerekeket. Tette ezt a darázscsípés áldozataitól kezdve a huncut, mosolygós tinédzser lányokig. Volt egy titkos „csodaszere” szipogó vagy hipochonder gyerekek számára: a C-vitamin! Valami nagyon egyszerű, de mégis, nagyon furmányos dolog volt ez a „gyógyszer”, mert többnyire hatott, ha az „egészségügyis bácsi” adta! Ő Baráti Róbert, aki nem könnyű családi háttérrel, de nagy lelkesedéssel és kreativitással szolgál február óta teljes időben az MPE Bajai Gyülekezetében. Egy jókedvű, emlékezetes délutánt együtt töltve pillanthattam be a Baráti család életébe.

Itt vagyok, használj!

Beszélgetés Veera Tikkakoskival, a PEF missziós koordinátorával

Amíg az interjúhoz alkalmas helyet keresgéltük, beszélgetőpartneremet rengetegen állították meg a legkülönbözőbb szervezési problémákkal, kérdésekkel. Megdöbbentő volt szembesülni azzal, hogy ez a fiatal hölgy mennyi feladatért és teendőért felelős. Látszott, hogy szellemileg és fizikailag is leterheli a sok feladat, de ennek ellenére mosolygott, mindenkihez volt egy jó szava, gyors, bátorító imája. Csodáltam az Úrtól kapott erejét és kitartását. Az Impact Now koordinátorával, Veera Tikkakoskival a konferencia egyik esti alkalma után találkoztam.

Vigyázz, zöld!

Ez már tényleg az általános bizalomvesztés jele. Egyik lelkész ismerősöm, Kálmán, kerékpárral ment Budapesten az Oktogonnál, zöld jelzésen, amikor a keresztező főúton is zöldet kaptak az autósok és elütötték. Szerencsére zúzódásokkal megúszta.

A történetet hallva hihetetlennek tűnt. Amikor viszont saját szememmel láttam, hogy egy másik főúton, a Rákóczi híd közelében a szemem láttára majdnem három bicajost csaptak el az autók, mert mindegyiknek zöldet mutatott a lámpa, és nem telezöldes kereszteződésben, hanem bicikliút kereszteződésben, akkor már nem hitetlenkedtem. Csak reménykedtem, nem direkt csinálják a lámpabeállítók. Vagy csak felelőtlen munkát végeznek, miközben emberek, gyerekek életét kockáztatják?

Ezek után nem lepődtem meg egy főúton, Győrből Pápa felé menet, amikor pár száz méterre egy fehéren villogó lámpás vasúti kereszteződésben látom, hogy előttem robog át a vonat. De nem csak a közlekedésben hibáznak a lámpakezelők.

„Itt van az ősz, itt van ujra…”

Petőfi közismert sorait kezdték idézni a gyerekek, amikor meglátták a tanterembe lépni deresedő hajú tanárukat. Itt van az ősz, és vele együtt az iskola. Itt van az ősz, és vele együtt egy kissé nyomott, talán depressziós időszak is?

Késői Eső az iskolákban

Az érdi munkacsoport iskolamissziós tapasztalatai

Idén a Késői Eső Gyülekezet is csatlakozott a Pünkösdi Egyház iskolamissziós programjához. Jánosi Ferenc, a koordinátor, 2011 januárjában előadást tartott a misszióról az érdi gyülekezetünkben. Emellett egy próbaórát is láthattunk. A nap végén többen is jelentkeztünk a programba.

Néhány konzultáció és rákészülés után, áprilisban volt az első éles bevetésünk az érdi Kós Károly Szakképző Iskolában. Rosszhírű suliról van szó, a folyosón sétálva gyakorlatilag mindentől és mindenkitől féltünk: a közönytől, a gúnyolódástól, a tanároktól, a védőnőtől, de legfőképp a diákoktól.

A lét a tét

Iskola és ápolóotthon működését segíti az MPE

Szeptemberben 25%-kal nőtt az egyházi fenntartású iskolák és óvodák száma; az új tanév kezdetével 82 önkormányzati oktatási intézmény került egyházi kézbe. A legaktívabb a katolikus egyház volt, mely 53 intézményt vett át. A fenntartóváltás a Magyar Pünkösdi Egyházat is érintette, melynek részleteiről Kecser István, az MPE főtitkára nyilatkozott lapunknak.

25 év után váltottak

Új szolgálati helyen a Hillsong Sydney fő dicséretvezetője, a „Kiálts az Úrhoz” írója

Tavaly év végén Mark és Darlene Zschech érdekes hírrel lepték meg a szolgálatukat figyelő barátaikat és hallgatóikat. Nagy lépésre szánták el magukat: a Sydney melletti Central Coast városában a Church Unlimited gyülekezet vezető pásztorai lesznek.

Egy fesztivál érted

Örvendetes dolog volt látni, ahogy az Impact Now konferencia programsorozata megmozgatta a Pünkösdi Egyházat. Ehhez a mozgáshoz csatlakozott az MPE Keceli Gyülekezete is.

Kecelen sem a gyülekezetnek, sem a városnak nem újdonság a többnapos pünkösdi megmozdulás, ugyanis az évente megrendezett Sátoros Ünnep már a város hagyományai közé tartozik. Amikor az Impact Now programsorozat szervezői megkerestek azzal, hogy fogadnánk-e evangélizáló csapatot, úgy döntöttünk, hogy élünk a lehetőséggel és felhasználjuk a Sátoros Ünnep nyújtotta evangélizációs folyamat folytatására.

Én így láttam

Személyes élmények az Impact Now 2011 konferenciáról

Amikor halottam az Impact Now 2011 konferenciáról, erős várakozás ébredt bennem. Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz ennyi közismert szolgálatevővel találkozni, de arra is, hogy miként fog Isten rajtuk keresztül megszólítani.

A konferencián közel 50 előadó jelent meg, ami önmagában is sokszínűvé tette e néhány napot. Nemrég kaptam egy e-mailt, melyben ezt olvastam: „Reggelizz Isten áldott szolgájával”. Ez nagyon lelkesített, de ez a reggeli a repülőjeggyel együtt közel 80 000 Ft-ba került volna. Talán érthető, hogy nem éltem a lehetőséggel. Az Impact Now konferencia kapcsán viszont kárpótolva lettem, hiszen többször is egy asztalhoz ülhettem Isten áldott szolgáival.

Iskolaváltás

Olyan élethelyzet ez, amit már átéltünk, átélünk, vagy át fogunk élni, hisz ez az élet rendje: egy középiskola befejezése és egy új, izgalmakkal teli főiskola, egyetem kezdése. Vajon hogyan éli meg ezt egy keresztény lány? Milyen nehézségekkel, akadályokkal, reményekkel indul el ezen az izgalmakkal teli, de áldásos úton? Kérdéseimre Simon Eszter Hanna válaszolt.

Jó kezekben

„Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek…” (Jer 1,5)

Bár tudom, hogy ez az ifi oldalak, és az olvasók nagy része talán most kezdi a főiskolás/egyetemista életet, esetleg épp lázas munkakeresésben van, vagy most teszi meg első önálló lépéseit a felnőtt életben, én mégis egy olyan dologról szeretnék mesélni, ami ennek a korosztálynak most még távolinak tűnhet, de a világ talán legnagyobb csodája.

Jövőépítők

Bepillantás az Országos Ifjúsági Misszió életébe

Az OIM a rendszerváltás előtti szabadabb időszakban indult, valamikor a '80-as évek végén. A misszió célja egy összekovácsolódott közösség formálása a gyülekezetek huszonéveseiből, akik képesek mozdulni, és hitben erősek. Az utóbbi években a szervezet egyre aktívabbá vált, legújabb rendezvényük (már ez is nyolcadik szemeszterét éli) az Ifjúsági Istentiszteletek, melyeket a szorgalmi időszakban tartanak kétheti rendszerességgel Budapesten. A vezetőséget három jó barát alkotja, Földesi Tamás, Szerdi Szilárd és Jánváry Krisztián.

Pszichológia-szelídítés a PTF-en

A z idei tanév nagyszámú hallgatói jelentkezéssel indulhatott el, melyben nagy szerep jut a Pünkösdi Teológiai Főiskola néhány éve elindított pasztorálpszichológiai képzésének. További örvendetes hír, hogy ez év nyarán megalakult a Pasztorálpszichológiai Tanszék Dr. Hecker Róbert vezetésével. A Tanszék első nagy kihívása volt megszervezni az újonnan induló BA képzésüket nappali és levelező tagozaton egyaránt. Az oktatói munkába újonnan bekapcsolódott munkatársak közül Dr. Riesz Máriát kérdeztem munkájáról, terveiről.

Az összeomlás szélén

Európa számos országa komoly anyagi gondokkal küzd. Noha a szakemberek minden tőlük telhetőt megtesznek egy újabb gazdasági válság elkerülése érdekében, az Olaszországból, Portugáliából vagy Görögországból érkező hírek nem túl biztatóak. Az öreg kontinens jövője bizonytalan.

Hírek

Impact Now 2011

Az Európai Pünkösdi Közösség először szervezte meg az Európai Pünkösdi Missziós Konferenciát a hozzá kapcsolódó rendezvényekkel együtt, melynek házigazdája Magyarország lehetett. Július utolsó hetében a Gödöllői Szent István Egyetemen és Budapest utcáin, míg augusztus első hetében 12 vidéki helyszínen folytak a rendezvények. Maga az Impact (behatás) típusú, az európai pünkösdi fiatalokat mozgósító nagyvárosi evangélizáció gondolata Ingolf Ellsseltől, a PEF elnökétől származik. A látást Dr. Arto Hämäläinen, a Pünkösdi Európai Misszió vezetője vitte tovább, ami idén missziós konferenciában öltött testet. A gödöllői találkozón EU parlamenti képviselő, valamint a pünkösdi világmisszió legmarkánsabb személyiségei tartottak előadásokat, köztük George Verwer, az OM veteránja, aki a szervezet történelme során közel egymilliárd embert mozgósított. A konferencián a nagy tapasztalatú idősebb, és a lelkes, fiatalabb korosztály képviselői találkozhattak egymással és cserélhették ki tapasztalataikat. Az európai pünkösdi szervezetek missziós kiállításon mutatkoztak be, de a média is képviseltette magát (God TV, MPE média, Magyar Televízió). Számos hazai zenész csapat, szolgálattevők, rendezők, szervezők tevékenysége bizonyította, hogy képesek vagyunk felnőni egy európai konferencia kihívásaihoz. Adja az Úr, hogy ezen értékek még inkább továbbfejlődhessenek a hazai misszió szolgálatában! (Pintér Imre)

Tartalom átvétel