Élő Víz

Ha valaki figyelmesen olvassa a Krisztus szerinti örömhírt, nem kell sok időt töltenie, hogy rájöjjön, a Mester, Keresztelő János, a próféták mind kiosztották, belegázoltak azoknak az életébe akik nem a kegyesség szerint éltek. Olyanokra gondolok elsősorban, mint a farizeusok, szadduceusok és az írástudók. János keresztségénél már észre lehetett venni ilyet.

Máté 3,7-12 között azt olvassuk: „Amikor pedig látta, hogy a farizeusok és szadduceusok közül sokan jönnek megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: »Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt, és ne gondoljátok, hogy ezt mondhatjátok magatokban: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik. Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket. Kezében szórólapát van, és megtisztítja szérűjét: a gabonáját csűrbe takarítja, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.«”

Viperák fajzata! Micsoda szólás a vallási vezetőkre nézve, akik Mózes székében ülnek és tanítják a népet Isten igazságára! Kevesen voltak közülük, akik befogadták Úr Krisztust. Azt mondja az Úr, hogy az igazságosságunk túl kell haladja az írástudókét és farizeusokét (Máté 5,20). Ha nem értjük meg, mit mond egy testvérünk, ne gondoljuk azt, hogy káromlást szól, hacsak nem nyilvánvaló (Máté 9,2-3). Ugyanazok a vallási vezetők mondják Krisztusra, hogy Beelzebul (Beelzebub, Baál-zebul) által űzi ki démonokat, tisztátalan szellemeket. Miután megvádolták, kértek tőle jelet, de Ő gonosz és parázna nemzetnek nevezte őket. Ezek kemény szavak a vallási vezetőkre, és több ilyet lehet találni az Írásokban.

Vajon korunk kereszténységének legtöbb vezetője nem ebben a kategóriában van? Lehet, hogy vizet prédikálnak és bort isznak? Meg sem lehet őket közelíteni, nem úgy mint akkor a mi Urunkat, aki rendelkezésre állt annak ellenére, hogy teljes időben szolgálta Istent! Nem volt külön fogadóórája! A jelenidő „kinevezett” vezetői nem az eklézsia fölé rendelik-e ki magukat?! Nem látják azt, hogy ők, a nyáj is testvérek, a királyi papság része, és nem főpapok? Ha mégis igen a válasz, félő, hogy a teljes megtévesztés alá esnek és hatalmukat majd a fenevadnak fogják átadni (2Thess 2,1-12). Egy főpapunk van – Jézus Krisztus, Isten fia, aki az egyedüli közbenjáró Isten és ember között.

A fenti felvetés egy égető téma, hiszen rengeteg helyen láttam illetve hallottam hasonlókat. Sőt, könyveket lehetne írni az egymással való bánásmódról. A legtöbbször ki is fejezzük a cselekedeteinkkel, hogy nem vagyunk egymás testvérei. Miről is beszélek?

A mi napjaink kereszténységének vezetőiről, különösen a „lelki” pásztorokról és ahogy bánnak a többiekkel, a nyájjal. Nagyon egyszerű bárkit felvenni a lázadók listájára, aki nem osztja azt a véleményt, amit képviselnek. Nem attól lesz Isteni hatalom, ha néhányan (presbitérium) a pásztor vezetésével eldöntenek valamit, mely nyilvánvalóan hamis és ráadásul nem is bibliai. Az, hogy ők így döntik el, nem kell a többieknek elfogadni, ha nem látják benne az igazságot. Sőt Krisztus, a mi Urunk sem kényszerített dolgokat senkire sem, de ő végzi majd az ítéletet. Sokszor a nyáj, mikor nem tud egyetérteni a presbitériummal, próbál kérdéseket feltenni vagy a dolgokat helyrerakni, de ilyenkor elzárkózottnak találja a presbitériumot illetve annak „főnökét”. Ennek nem így kellene lennie.

Alapvetően mindannyian „testvérek vagyunk”, ha egyáltalán azok vagyunk. Emlékezzünk csak rá! Amikor az Úr látásban megmutatta Péternek, hogy mennie kell evangéliumot hirdetni Kornélius házának, először vitatkozott az Úrral, de utána elment. Mikor pedig visszaérkezett, Jeruzsálemben néhány zsidóságból való hívő szembeszállt, pontosabban vetekedtek vele (ApCsel 11,2-3). Péter, a fő apostol nem kezdett lázadókat látni bennük, inkább „megmagyarázta nekik rendre…” Utána megnyugodtak és dicsőítették az Istent (v4-18). Ebből mi a tanúság? A presbitérium tartozik beszámolással a többiek felé. Sőt nem főnökök ők, hanem felvigyázók. Nem dirigálhatnak, hanem példát kell mutatniuk.

Olyan emberrel is találkoztam már, akinek a csontjait kellett összerakni, mert az egyik gyülekezet pásztora szétszedte az életét. Véleményem szerint, nem cselekedett semmi olyat ami miatt el kellett volna távolítani a gyülekezetből. A mai napig is hitben jár, féli az Istent, nem lázadt az Isten ellen. Vannak olyan lázadások, amelyek jogosan az emberek illetve főemberek hülyeségei ellen irányulnak. Sajnos egyre több gyülekezet van, ahol már nincs szólásszabadság. Ha mégis mer szólni, az már tüske lesz a vezetőség szemeiben, és megindul a rágalmazás és a róla szóló bibliai magyarázat.

Valamelyik gyülekezetből megfenyegettek, majd kizártak a gyülekezetből egy tagot, amiért merészelt rákérdezni egy levél tartalmára, ami kezéhez jutott, melyet a pásztor titkos barátnője írt. „Vajon a mi törvényünk kárhoztatja-e az embert, ha előbb ki nem hallgatja és nem tudja, mit csinál?” (5Móz 1,17; Ján 7,51). Vajon ez az Isten országának jó magatartása vagy a Sátánnal való cimborálás a Krisztus nevében?

A cikk sajnos nagyon aktuális problémát feszeget. Ez a fajta szemlélet, ez a vezetési modell, ez a pásztori vagy vezetői szerepértelmezés megtalálható korunk kereszténységében, így a Pünkösdi Közösségen belül is. Az elmúlt években itt is színre lépett az a véleményem szerint torzult modell, ami a (hamis) tekintély elven alapul. Ez az elv hangsúlyozza egyrészt a gyülekezet vezetőinek megkérdőjelezhetetlenségét, az építő kritika teljes elfojtását, ebben a helyzetben a gyülekezet tagsága fokozottan alárendelt helyzetű. Ez ugyan nem jelenik meg így a tanításokban, de a gyakorlatban így működik. Évekkel ezelőtt hallhattuk szinte kizárólag ószövetségi példák alapján hirdetni az ébredés receptjét, a gyülekezetek helyreállásához elengedhetetlen vezetői tekintély visszaállítását. Akkor velem együtt sokan hitték ennek a tanításnak a létjogosultságát, de mára kiderült, hogy komoly károkat okozott. A gyülekezet nem cég, nem üzleti vállalkozás, mint ahogyan ezt némelyek hiszik és a vezetést ezen elvek alapján gyakorolják.

Fontos szerepe van ebben a közösség vezetőségének is, és sajnálattal azt tapasztalom, hogy bár időnként elhangzik a szószékről az Újszövetség szerinti vezetésre való biztatás, de a gyakorlat ezt nem követi.

Mielőtt bárki „lázadónak” bélyegezne, (divatos szó ez is manapság) szeretném hangsúlyozni, hogy igenis a nyáj vezetői, az elöljárók tiszteletet érdemelnek. Még akkor is ha hibáznak, de a korrekció nem jelent lázadást még velük szemben sem! Akit szeretünk, azt korrigáljuk is.