Kedves Mikulás! Légy szíves, hozzál nekem egy „gazettás” magnót és egy gitárt… Üdvözlettel Zsolti.

Egy régi emlék

Az 1970-es évek második felében íródott levél kissé hosszabb volt, tele egy sereg „hejesirrási” hibával és a kisiskolás Zsoltika girbegurba macskakaparásával. Karácsony előtt szüleim azzal rukkoltak elő, hogy igazán írhatnék egy levelet a Mikulásnak, amiben felsorolom, mit szeretnék. Többszöri nekifutásra össze is jött a levél. A szülői nyomásnak engedve a végső változatban már megszólítás is volt, belekerült a „légy szíves”, és az elköszönő formula is, de az első próbálkozás alkalmával még csak a követelőzés hangja szólalt meg: hozzál! A lehetőség, hogy a Mikulástól bármit kérhetek, megszédített, így legnagyobb vágyaimat fogalmaztam meg.

Milyen nagy volt az öröm, amikor a karácsonyfa alatt ott találtam a kazettás magnót és az akusztikus gitárt. Ha ma kerülne elém az a magnó, nevetnék, de akkor számomra a csúcsot jelentette. Már nem szalagos, csévélős, hanem modern, kazettás és rádiós volt. Abban az időben ez majdnem luxusnak számított. Ezt akkor értettem meg igazán, amikor egyik osztálytársam, meglátva a szerkezetet, azt kérdezte: „Ez az izé most fölveszi, amit mondok?”.

Arra néhány héten belül rájöttem, hiába pengetem a gitárt, nem úgy szól, ahogy a tévében a nagy gitárosoktól láttam. Mivel nem ment a gitározás, a hangszer rövidesen egy szekrény tetejére került, és nem is nagyon vettem kézbe többé, de a magnó éveken át volt életem része.

Arra nem emlékszem, hogy azon a karácsonyon szüleim, nagyszüleim kaptak-e tőlem bármit is. Azt hiszem legföljebb a „nagyon szépen köszönöm” volt az én ajándékom számukra.

Évekkel később…

…már tudtam, nem elég kapni, adni is szükséges, de minden évben gyötrődést okozott, mivel lepjem meg szüleimet, mi az, aminek örülnének, aminek hasznát is vennék. Többnyire apróságokat, csip-csup dolgokat, kisebb használati tárgyakat vásároltam, de szemmel láthatóan nagyon örültek, én pedig annak örültem, hogy jobbnál jobb játékokat kaptam.

Úgy éltem meg ezeket az éveket, hogy jobb kapni, mint adni, pontosabban: könnyebb kapni, mint adni. Sehogy se értettem, hogy tudják szüleim kitalálni, mivel csaljanak örömet az arcomra, nekem pedig miért olyan nehéz megtalálni azt, amiben talán kedvüket lelik. Ahogy a karácsonyok sorra elteltek, kialakult bennem az érzés, hogy nem is szerzek valódi örömet szüleimnek, csak színlelik a boldogságot az apró ajándékok láttán, nehogy megsértsenek. Megértettem, képtelen vagyok olyan értéket adni nekik, mint amilyennel ők ajándékoznak meg engem.

A változás szele

Jézus Krisztussal való találkozásom után kezdtem megtanulni egy új értékrendet. Nem ment egyik napról a másikra, de Isten Igéje és Lelke folyamatosan formált. Továbbra sem volt könnyű jól eltalálni egy olyan ajándékot, amivel akkor 65 éves, sokszor mogorva édesapámat megörvendeztethettem, de sokkal szívesebben vetettem bele magam a karácsonyi vásárok forgatagába, mert éreztem, hogy adósa vagyok apámnak, aki fölnevelt, gondoskodott rólam képességei szerint. A házi feladat megoldása egyre örömtelibb lett: jobb adni, mint kapni. (Ezt Erdei Zsolt ökölvívó, a WBC cirkálósúlyú világbajnoka is alátámaszthatja.) Immáron nem a kényszer hajtott, hogy valamit adjak, hanem a szeretet és hála, ami megillet egy apát. Az ajándékok pénzbeli értéke továbbra sem volt magas, de reméltem, hogy édesapám megérzi: szívből adom.

A nagy fordulat

Gyermekeim születése nyomán a karácsonyi ajándékozás megítélése teljesen új megvilágításba került. Ismerjük személyiségüket, egyéniségüket, így nagyon jól tudjuk, mire van szükségük. Így tudunk ajándékainkkal valós örömet okozni nekik. Mit kapunk tőlük? Rajzokat, gyurmafigurát, csip-csup apróságokat, de a szemeinkben csillogó örömkönnyek mégis valódiak. Nem képmutatásból örülünk ajándékaiknak, ugyanis értéküket nem az áruk határozza meg, hanem az, milyen szívvel adják. A tőlük kapott legértékesebb ajándék a szívből jövő ölelés, és egy egyszerű szó: szeretlek.

Ma már tudom, hogy ez lett volna a legtökéletesebb ajándék szüleim számára is, de mire ezt a leckét megtanultam, már késő, így csak a szívemben ölelem magamhoz emléküket, így adok hálát értük Istennek.

Ezek a gondolatok is segítenek abban, hogy egyre jobban értékeljem mennyei Édesatyám ajándékozó szeretetét, aki a legértékesebb, legszükségesebb ajándékokat adja minden gyermekének: Fiában, Jézus Krisztusban bűnbocsánatot, megváltást, üdvösséget, a Szentlélek jelenlétét és ajándékait, hitet, reményt, békét, és mindenekfölött, tökéletes szeretetet.

Jobb adni, mint kapni! Ez vezérli Istent, és ha tőlünk csak apró, értéktelennek tűnő dolgokat kap is – például bűnnel terhelt életünk, megtört szívünk, emberi tehetetlenségünk – örül, és öröme nem képmutató, hanem nagyon is őszinte, amiért Rábízzuk az életünket.

Az egyik legértékesebb ajándék, amit idén Istennek adhatunk: önmagunk és a szívünkből feltörő, hálából fakadó felkiáltás: mindent köszönök, nagyon szeretlek Atyám!