A végidők iránt megújult érdeklődés tapasztalható szerte a világon. Jelzik ezt olyan világi filmek, sorozatok, mint pl. Millennium (1995) az Armageddon (1998) vagy az Antikrisztus (2009), melyekhez a címet a bibliai végidőkhöz kapcsolódó kifejezésekből kölcsönözték az alkotók. Még inkább mutatja ezt, Tim LaHaye és Jerry B. Jenkins: Left Behind (Hátrahagyottak) című nagyszabású regénysorozatának tartós sikere. Az első kötet 1995-ben jelent meg, amit további 15 követett összesen több mint 6800 oldal terjedelemmel. 1998-ban az első négy kötet egyszerre nyerte el a New York Times bestseller toplistájának első négy helyét. A 2002-ben megjelent 10. kötet már megjelenésekor a toplista első helyezettje lett. A sorozatból összesen több mint 68 millió kötetet adtak el. Időközben Left Behind: The Kids (Hátrahagyottak: A gyerekek) címen kijött az ifjúsági változata a sorozatnak 10–14 évesek számára 40 kisebb kötetben összesen hasonlóan közel 7000 oldal terjedelemmel. Három egész estés film készült a könyvek alapján 2000-ben, 2002-ben és 2005-ben, amelyeket filmszínházakban vetítettek, de kiadtak VHS szalagon és DVD-n is. 2006-ban számítógépes játékként is piacra dobták a történetet, amit interneten többfelhasználós környezetben lehet játszani. A Time magazin idézi Jerry Falwell baptista tv-evangelistát, aki szerint a Left Behind „kereszténységre gyakorolt hatása alighanem nagyobb, mint bármely más könyvé a modern időkben, leszámítva természetesen a Bibliát.” Bár Magyarország tekintetében ez az állítás minden bizonnyal túlzás, de hazánkban is sok gyülekezet és hívő figyelmét keltette fel az elragadtatás bibliai gondolatának ez a feldolgozása. Nem csoda, hogy Közösségünkön belül is sokan szeretnének tisztán látni az utolsó idők eseményeivel kapcsolatosan.

A végidők eseményei

A legtöbb hívő emberben – bár ismerősen hangzik számára a végidők egy-egy eseménye, hisz a mindennapi bibliaolvasás során találkozik vele, igehirdetésekben hall róla – nem áll össze az összkép. Melyek ezek az események?

– A nagy nyomorúság vagy nagy megpróbáltatás (Mt 24,21).
– Jézus Krisztus visszajövetele (Mk 13,26; ApCsel 1,11; 1Thessz 4,16).
– Az elragadtatás (Mt 24,40-41; 1Thessz 4,17).
– Az első feltámadás (Jel 20,4-6; 1Kor 15,23).
– Az ezeréves királyság (Jel 20,4).
– A Sátán végső lázadása és legyőzetése az ezeréves királyság után (Jel 20,7-10).
– Az általános feltámadás és az utolsó ítélet (Mt 25,31-46; Jel 20,11–15).

Ez a felsorolás nem tekinthető az események időrendjének, hisz az egyes események értelmezésében jelentős eltérések vannak, és azok egymáshoz viszonyított sorrendjében sem egyeznek a vélemények. A továbbiakban ezeket a tanításokat tekintem át röviden.

Jézus visszajövetelének várakozása

A kereszténység megszületésekor az ősegyházban elevenen élt a várakozás: Jézus Krisztus hamarosan visszatér a földre, magához veszi az övéit, és megvalósítja Isten országát. Ez a váradalom – bár éltető erőt jelentett az első századok keresztényüldözései idején – már az első században halványulni kezdett, amire a Bibliában is találunk utalást (2Pt 3,4). Az üldözések elmúltával a végidők közelségének vigasztalása is kezdett háttérbe szorulni, és megkezdődött az egyház tanításának kikristályosodása, az ún. ökumenikus zsinatok dogmaalkotása. Ennek során fokozatosan csiszolódtak ki a keresztény hit fő tételei, de a végső idők kérdése nem került elő. Ez persze nem jelentette, hogy az egyház elvesztette volna Jézus visszajövetelébe vetett reménységét, hisz az mindig részét képezte a keresztény hit rendszerének, de Augustinust (Kr. u. 350-430) követően a végső idők reménysége tartalmilag jelentősen átalakult. Az a spirituális szemlélet vált általánosan uralkodóvá, amely Jézus Krisztus testi visszajövetelében hitt ugyan, de nem foglalkozott Krisztus e földi ezeréves, békés uralkodásával, sem az utolsó idők eseményeinek „menetrendjével”. Ezt a szemléletmódot a reformáció egyházai is átvették, és a Krisztus ezeréves országát várókat, majd megvalósítani akarókat rajongó szélsőségeseknek tekintették, akiktől hitvallásaikban elhatárolták magukat. Bár a 19. század második felétől kezdődően egyre intenzívebb érdeklődés tapasztalható a végső idők kérdései iránt, a dogmatikai munkák mind a mai napig leginkább csak vázlatosan foglalkoznak azokkal. Mégis elmondható, hogy a 20. század kezdetére a protestáns és evangéliumi teológusok többsége egyetértésre jutott a végső dolgok főbb pontjait illetően a következők szerint: „(1) Minden embernek része lesz a fizikai halálban – kivéve azokat, akik még élni fognak Jézus visszajövetelekor. (2) Az elhunyt lelkek egy közelebbről nem részletezett köztes állapotba kerülnek, (3) ebben a köztes állapotban már tudatos állapotban élvezik az üdvösséget, vagy szenvedik a kárhozatot aszerint, hogy Jézus Krisztus megváltó munkájára bízták-e magukat földi életük során, vagy sem. (4) Valamikor a jövőben Krisztus visszajön e földre testileg. (5) Ezután minden halott feltámad, (6) elkövetkezik az utolsó ítélet, és (7) mindenkin beteljesedik végső sorsa – örök élet a mennyben, vagy örök kárhozat a pokolban –, amely sors azontúl, hogy örök, változtathatatlan.” Ezeken a főbb pontokon túlmenően a 20. században egyre inkább előtérbe kerültek olyan kérdések, amelyekkel az egyház korábban nem vagy alig foglalkozott. Ezek Krisztus második eljövetelén és az ezeréves királyságon kívül az elragadtatás valamint a nagy nyomorúság, az első feltámadás és a második halál, ezek értelmezése és egymáshoz viszonyított időrendje.

Az ezeréves királyság és Krisztus visszajövetele

Hogyan viszonyul időrendileg egymáshoz Krisztus visszajövetele és Krisztus ezeréves uralkodása? Ebben a vonatkozásban három fő nézettel találkozhatunk: (1) Először visszajön Jézus, és ezt követi az ezeréves királyság. (2) Jézus ugyan visszajön, de nem lesz a földön ezeréves királysága. (3) Jézus Krisztus az ezeréves királyság végén jön vissza a földre.

Jézus visszajövetele az ezeréves királyság végén

A harmadik elmélettel kezdem, mert az egyháztörténet során ez a nézet uralkodott mintegy ezerötszáz évig, s ma is sokan gondolkodnak így. Krisztus az ezeréves királyság után jön vissza a mennyből a földre. Lényege, hogy az ezeréves királyságot azonosítja Isten országával, ami nem e világi, hanem spirituális jellegű. Isten országa nem eljövendő, hanem jelenvaló. Alapvetően Augustinustól ered, aki Krisztus országának földi megjelenése helyett annak spirituális megvalósulását hangoztatta. Isten városa (De civitate Dei) című munkájában szembeállítja Isten városát és a Sátán városát, amely két embercsoportot jelöl. Az egyiket az istenszeretet, a másikat az önszeretet vezérli. Isten városának polgára mindenki, aki szeretetben szolgálja Istent. Az ember bűntől romlott természetével a bűn városába születik, az isteni kegyelem által viszont beleszülethetik (mintegy átszülethetik) Isten városába. Így Isten országa, Krisztus uralma már most jelen van mindazokban, akik neki engedelmeskednek. Az első feltámadás spirituális feltámadás, amikor az ember hitre jut Krisztusban. Ezt követi az első halál, a fizikai, testi halál. Majd az idők végezetén Krisztus testi visszajövetelekor feltámad a test, ez a második feltámadás. Aki hitre jutott Jézusban, azaz része volt az első feltámadásban, annak nem árt a második halál, ami az örök kárhozat. Akik viszont nem hittek Jézusban, azoknak nem volt részük az első feltámadásban, ők a testi feltámadáskor örök halállal bűnhődnek bűneikért. E nézet szerint Krisztus ezeréves uralkodása akkor kezdődik el, amikor a keresztény munka már áthatotta a világot. A Jelenések könyve szerinti ezer esztendőt jelképesen kell érteni, ami években meghatározhatatlan hosszúságot jelent. Az egyház jelenkori feladata, hogy hirdesse az evangéliumot, hogy minden nép megismerhesse Krisztust, s így kiterjedjen Isten országa az egész világra. Ezek szerint Krisztus ezeréves királysága részben a sikeres világevangélizáció, részben pedig a kereszténység társadalomra gyakorolt hatásának az eredménye. Nem lesz mindenki keresztény, de a társadalom krisztianizálódik, és keresztény erkölcsi értékek fogják irányítani.

Nincs ezeréves királyság

Másik nézet nagyon hasonlít az előbbihez, könnyen össze lehet keverni a kettőt. A lényegi különbség az, hogy egyáltalán nem kell várni ezeréves királyságot sem a jelenben, sem a jövőben, sem fizikai, sem spirituális értelemben. Krisztus királysága az egyházban valósul meg. Krisztus uralma az egyház születésekor, az első pünkösdkor kezdődött. Eszerint a Bibliának a Krisztus ezeréves országára vonatkozó beszédeit csak jelképesen szabad értelmezni, és az egyházra kell alkalmazni. Izraelnek mint Isten népének a helyét átvette az egyház, most ő az új, lelki Izrael, ezért azok a próféciák, amelyek Izraelre vonatkoznak, de még nem teljesedtek be, az egyház életében fognak beteljesedni, ha nem is betű szerint, de átvitt értelemben. Krisztus bármely pillanatban visszajöhet, nem kell megelőznie világméretű evangélizációnak vagy bármi más feltételnek. Krisztus visszajövetelét azonnal követi mindenki feltámadása és az ítélet. Az első és második feltámadást, valamint az első és második halált az előző nézethez hasonlóan értelmezi. Ennek az elméletnek sajátossága – és egyben veszélye –, hogy úgy tekint a zsidó népre, mintha az már nem volna Isten népe. Ezt a szemléletet könnyen felhasználhatják antiszemita nézetek ideológiai alátámasztására.

Jézus visszajövetele megelőzi az ezeréves királyságot

Harmadjára veszem az első elméletet, amely szerint Krisztus visszajövetele után alapítja meg földi királyságát. Az első keresztények gondolkodásához ez áll a legközelebb. Az elmélet szerint – az előzőkkel ellentétben – Krisztus személyesen, testileg van jelen az ezeréves királyságban. Továbbá nem fokozatos növekedés során, észrevehetetlenül kezdődik meg az ezeréves országlás, hanem hirtelen, drámai módon tör be. Nem a társadalom fejlődésének, sem az egyház munkájának eredménye, hanem Isten természetfeletti beavatkozásának következménye. Megérkezését megelőzi a világtörténelem leginkább szenvedés teli időszaka, a nagy nyomorúság. Ennek vet véget hirtelen Jézus testi megjelenése. Ugyanekkor végbemegy az első feltámadás, ami nem spirituális, hanem valóságos, mikor is feltámadnak az elhunyt hívők, de csak ők. Ekkor Krisztus megkötözi a Sátánt, és beköszönt a földre a tartós béke és boldogság korszaka. Krisztussal együtt uralkodnak a még élő és az immár feltámadt szentek. Az ezer év után – amit sokan betű szerinti ezer évnek tekintenek, mások csak a meghatározatlan, hosszú időszak jelképének – a Sátán ismét eloldatik, és még egyszer, utoljára fellázad azokkal együtt, akiket rá tud szedni. Felvonul Isten serege ellen, de vereséget szenved, és a végső büntetés, a tűznek tava vár rá. Ekkor megtörténik az általános feltámadás, majd Isten trónja elé kerül mindenki, hogy elnyerje méltó jutalmát vagy büntetését. Ez a nézet áll a legközelebb legtöbb evangéliumi közösség felfogásához.

A nagy nyomorúság és az elragadtatás

Azok között, akik Jézus visszajövetelét az ezeréves királyság előttre teszik, éles véleménykülönbség tapasztalható abban a kérdésben, hogy kell-e szenvednie az egyháznak a nagy nyomorúság idején, vagy elviszi előle Isten. Hogyan viszonyul időrendileg egymáshoz az elragadtatás és a nagy nyomorúság? Ebben a vonatkozásban is három fő nézettel találkozhatunk: (1) Az egyházat elragadja Isten a nagy nyomorúság elől. (2) Az egyházat csak a nagy nyomorúság végén ragadja el Isten a földről. (3) Az egyházat a nagy nyomorúságból ragadja el Isten.

Elragadtatás a nagy nyomorúság elől

E nézet szerint a nagy nyomorúság a világtörténelem legsötétebb korszaka lesz. Olyan üldöztetés és olyan szenvedés lesz, amilyen nem volt még a történelem során. Ennek a szenvedésnek kettős célja van. Egyrészt a pogány népek korszakának lezárása, másrészt Izrael népének összegyűjtése és felkészítése az ezeréves királyságra, amiben Izraelnek vezető szerepe lesz, miután felismerte és elfogadta Jézus Krisztusban a régen várt Messiást. Mielőtt bekövetkezne ez a nyomorúság, Krisztus eljön a mennyből, és elragadja az övéit, akik alatt azokat kell érteni, akik hitben haltak meg, és most feltámadnak (ez az első feltámadás), illetve a még élők közül azokat, akik valódi hívők voltak (a csupán formális keresztények nem lesznek elragadva). Ez az eljövetel nem lesz teljes, csak a felhőkig ereszkedik alá Krisztus, ahol találkozik az elragadottakkal. Ekkor csak azok látják meg, akiknek részük lesz az elragadtatásban, a többiek csak az elragadtatás eredményét fogják látni, hogy tudniillik rengeteg ember eltűnik nyomtalanul a földről. Ezt követi a nagy nyomorúság hét éves időszaka a földön. Bár a hívők elragadtatnak, sok formális keresztény eztán fog megtérni, rájuk és a zsidókra vár a legszörnyűbb üldözés az Antikrisztus hétéves uralma alatt. Sokan közülük mártírhalált halnak. Ezzel párhuzamosan a mennyben a feltámadt és elragadott hívők Krisztus ítélőszéke elé kerülnek, ahol jutalmat nyernek cselekedeteik szerint. Ennek a hétéves időszaknak a végén jelenik meg Krisztus mindenki számára látható módon testben azok kíséretében, akik korábban elragadtattak. Ekkor feltámadnak azok, akik a nagy nyomorúság alatt vértanúhalált haltak. Ez lesz a második feltámadás. Ezt követi Krisztus ezeréves uralma a népek fölött. A Sátán utolsó lázadását követő általános feltámadás e nézet szerint már harmadik feltámadás lesz.

Elragadtatás a nagy nyomorúság után

E nézet szerint az egyház végig a földön lesz a nagy nyomorúság idején. A nagy nyomorúság szenvedéseinek célja az egyház megtisztulása. A hétéves kegyetlen keresztény- és zsidóüldözésnek Jézus Krisztus megjelenése vet véget. Ez a megjelenés az előző szemlélettel szemben nem két fázisban, hanem egyszerre megy végbe. Krisztus elragadja az övéit, akikkel találkozik a felhők között, és azonnal megérkezik velük a földre. Ez az esemény mindenki számára látható lesz. Ekkor kezdődik meg Krisztus ezeréves királysága a földön. Az első keresztények számára természetes volt, hogy üldöztetést kell szenvedniük és nagy nyomorúság előzi meg Krisztushoz való egybegyűjtetésüket.

Elragadtatás a nagy nyomorúságból

Az előbbi két elmélet között a középút, a kettő egyesítése. A nagy nyomorúságot minőségileg két részre osztja. Első fele az egyház megpróbáltatása az Antikrisztus uralma alatt, melyet el kell szenvednie a hívőknek. A nagy nyomorúság második fele pedig Isten haragjának a kitöltése a hitetlen, bűnös világra, amely elől elragadja az egyházat.

Végül felteheti a kérdést az Olvasó, hogy az Evangéliumi Pünkösdi Közösség a sok különböző nézet közül melyiket tartja. Hitvallásunk, amely egy éve jelent meg, nem foglal állást ebben a kérdésben. Úgy is mondhatnám, mindenkinek szabadsága van arra, hogy eldöntse, melyik álláspont áll legközelebb bibliai látásához, hisz alapvetően bibliaértelmezési kérdésről van szó. Arra azonban szeretnék inteni mindenkit, hogy ne vesse meg a másikat, aki nem úgy gondolja, ahogy ő. Mert nem azokat ragadja el az Úr, akiknek helyes ismereteik vannak a végső idők eseményeiről, hanem azokat, akik vele járnak szeretetben, szentségben és tisztaságban.