Élő Víz

„Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…” (Mt 6,11)

Luther szerint a Miatyánk a legnagyobb mártír, mert sokan veszik ajkukra, de annak kéréseit nem mindenki gondolja komolyan. E megállapítással egyetértve éppen elegen hangoztatták akkor és azóta is, hogy e sokat mondó imát nem csak mormolni kell, hanem megszívlelni és élni is. Ha belegondolunk, ez nem is olyan könnyű, hiszen megpakolt hűtő- és fagyasztószekrények mellett elég nehéz átéléssel, őszinteséggel kérni: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Sokan talán el sem hitték, hogy a bőség egyszer véget érhet és eljöhet az idő, amikor kétségbeesve, netán könnyek között kérjük: add meg Urunk a mindennapit.

Egy olyan évet hagyunk magunk mögött, mely többek között a pénzügyi-gazdasági válságtól, extrém végkielégítésektől, no meg a járványtól volt hangos. Ezzel keltünk, ezzel feküdtünk. Hazánkat eddig sem az optimizmus jellemezte, de az esztendő nehézségei tovább rontottak a helyzeten. Nem is lepett meg, amikor a Gallup idén novemberben közzétett kutatása azt mutatta, hogy az EU-ban a magyarok a legpesszimistábbak. A megkérdezettek fele reménytelen a jövőt illetően és nem tudja, hogy idős napjaiban miből fogja eltartani magát. Az iménti mondatot persze úgy is értelmezhetjük, hogy a kutatásban résztvevők fele legalább abban optimista, hogy a nyugdíjas kort meg fogja élni. Akárhogy is nézzük, azt hiszem, hogy ennél sokkal stabilabb lábakon álló reménységre és derűsebb jövőképre van szükségünk.

A sok negatív történés már önmagában is figyelemfelkeltő, de ha vissza tudunk emlékezni a 2008-as esztendőre, érdekes felfedezést tehetünk. 2008-at a keresztény egyházak a Biblia éveként reklámozták. 12 hónapon át az egész országban visszhangzott, hogy Isten Szava ma is élő és ható. Egy éven át szimpóziumokkal, hangversenyekkel, Biblia-kiállításokkal, Biblia-maratonokkal próbálták a figyelmet az Igére irányítani. „Boldog, aki olvassa” – hangzott a jelmondat és jó lett volna, ha ennek mind többen átélőivé válnak. Jó lett volna, mert a média hamarosan megkongatta a vészharangot és az embereket jobban kezdte érdekelni a Lehman Brothers befektetési bank csődje és annak következményei, mint az egyházak üzenete. A kétségbeesés világméretű spekulációkat indított el. Kis- és nagypénzű emberek egyaránt azon gondolkoztak, hogy mit kezdjenek megtakarításaikkal, hogy mentsék meg pénzüket, vállalkozásaikat, álmaikat. Mindenki ott spórolt, ahol tudott. Kevesebbet világítottunk, fűtöttünk és ajándékoztunk, de ezzel párhuzamosan többet aggódtunk és talán jobban féltünk, mint valaha. E nehéz esztendő végén mégis hálásak lehetünk Istennek, hogy a lehető legjobbkor, a válság és járvány előtt üzente nekünk, a legpesszimistábbaknak, hogy minden bajra, gondra, félelemre ott van a válasz a Bibliában.

A Jézustól tanult imában az egyetlen testi vonatkozású kérés a napi adag kenyérrel kapcsolatos. Úgy tűnik, hogy mennyei Atyánk eddig nem vett komolyan minket, vagy legalábbis nem szó szerint értelmezte kérésünket, mert ennél többet kaptunk. A válság és járulékos nehézségei viszont remélhetőleg sokakat rádöbbentettek arra, hogy a mindennapi kenyér minden falatja ajándék. Istentől való ajándék. Álmodhatunk nagyokat és merészeket, de legyen bennünk annyi alázat, hogy a szelet kenyérben is észrevesszük Isten keze munkáját. Nem kell azon bánkódnunk, hogy idén esetleg kevesebbet költhetünk egymásra, sőt, azon sem kell aggódnunk, hogy mit eszünk, hiszen a zsoltáros ezt írja: „Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé.” (Zsolt 37,25) Egy újabb esztendőre készülve ez bátorítja a szívem: nem hagy el Isten. Lehet, hogy nem jut annyi mint eddig, lehet, hogy lejjebb kell adni a színvonalat, de nem lesz elhagyottá az igaz!

Maholnap újra ránk köszön a karácsony, majd egy új esztendő annak minden kihívásával együtt. Már most hallhatjuk, olvashatjuk, hogy a következő év is nehéz lesz, ami tovább erősítheti sokak kenyérgondjait. Jézus Krisztus is tudta, mit jelent kenyér nélkül maradni. Egyik alkalommal, amikor már 40 napja nem evett, megkörnyékezte a Sátán. A kísértésre Jézus ezt a választ adta: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik.” (Mt 4,4) Ezért kutassuk Isten akaratát, nyissuk meg naponta a Bibliát és táplálkozzunk a lelki eledellel, hiszen 2010-ben is „boldog, aki olvassa”.