
David Wilkerson nagysikerű könyve nyomtatásban most Magyaroságon is megjelent. A könyv részletesen tárgyalja a bekövetkezet és bekövetkezésre váró próféciákat. Ajánljuk mindazoknak, akik felkészültebben akarják várni az elkövetkezendő apokaliptikus időket.
David Wilkerson 1931-ben született, négy testvére van. Szülei – édesapja és édesanyja is – prédikátorok voltak. Nyolcévesen érezte meg Isten hívását, már akkor eldöntötte, hogy az evangéliumot, a megváltásról szóló örömhírt fogja hirdetni. Az elmúlt negyven évben többféle szolgálatot végzett egyszerre: tanított, szervezett, prédikált és írt. Most, hetvenes éveiben járva is vállalja azt a munkát, amire a Szentlélek indítja: a lelkipásztoroknak és házastársaiknak adja át gazdag tapasztalatait, így készíti fel őket a munkára és erősíti a hitben.
1958-ban nyerte az Úrtól az első látomást, melyben azt a parancsot kapta, hogy menjen New Yorkba. Második látomása 1973-ban volt. Ez az üzenet annyira ijesztő, titokzatos és félelmetes volt előtte, hogy fel sem tudott állni a térdeiről. Számára is hihetetlennek tűnt, amibe bepillantást nyert, hogy milyen munkát bíz rá Isten a bűnöző, kábítószeres fiatalok között. Ám ma, évek múltával e tevékenység csodálatos eredményeit mi is szemeinkkel láthatjuk. Az üzenet tartalmát megírta, és egy évvel később, 1974-ben megjelent A látomás című könyv első kiadása. A 2001. szeptember 11-én történt események után ezt a könyvet új, bővített kiadásban adták ki több profétikus írással kiegészítve.
Wilkerson pásztor közel 40 könyvet írt. Ezek sok figyelmeztetést is tartalmaznak, de alapjában véve valamennyi a remény, az örömhír Biblián alapuló üzenetét hirdeti.
Könyv
Érdeklődéssel vártam a könyv megjeleneset! Hála Istennek részt vállalhattam a könyv megjelenésében. Most kiváncsian olvasom a Látomást!:)