Hírek a keresztény világból és arról, ami velünk történt

Az Élő Víz Kongóban

Béres János, az EPK isaszegi gyülekezetének lelkipásztora májusi kongói látogatásáról ismét megrendítő élményekkel tért haza. A hazai gyűjtésből és egyéni szponzori támogatásokból befolyt összegeket legfőképpen élelmiszer és gyógyszersegélyekre fordították, de iskolaépítésre és keresőtevékenységek elindításának támogatásához is nyújtottak segítséget. A két hetes utazásról nyolc kilóval könnyebben hazatérő pásztor megrendülten beszélt arról a nyomorról, amit a lepratelepeken, a kórházakban, az árvaházakban és a hadiözvegyek között látott. A nagy és kockázatos útra Durkó Zsolt operatőr is elkísérte, így hamarosan elérhető lesz az ott készült film. Lapunk is hamarosan részletes beszámolót közöl az utazásról, amit testvéreink a segélycsomagok mellé ősszel ismét odatesznek, ahogy tették ezt most is.

Benny Hinn letiltotta magát

A neves evangélista, Benny Hinn követelésének megfelelően 75 rövidfilmet távolított el szervereiről a legnagyobb videómegosztó portál, a Youtube. Eddig, akik szerették, és akik nem annyira, azok is rövidebb-hosszabb videó-felvételeket tettek közzé Benny Hinn igehirdetéseiből. Tették mindezt azért, hogy nyilvános legyen, hogy vajon mit is mondott valójában. Természetesen azok, akik nem annyira kedvelik őt, a botrányos kijelentéseit szellőztetik meg ilyen módon. Például azt, amikor a TBN stúdiójában azt találta mondani 1992 októberében, hogy „ha engem támadtok, a gyermekeitek meg fognak fizetni érte.” A legfigyelemreméltóbb teológiai kérdés, ami Hinn tanítása körül kering az a Szentháromság kilencsége, amiben szerinte az Atya, a Fiú és a Szentlélek is hármas lény, így 3x3=9. Ha valaki az ehhez hasonló kijelentéseket tartalmazó videókat keresi, akkor már nem találja, mivel Benny Hinn munkatársi csapata, a keresztény portálokat sem kímélve irtatja le őket a világhálóról, és a bírósági úttól sem riadnak vissza.

Ismét őrizetbe vették a kínai földalatti katolikus egyház püspökét

Az 1980-ban felszentelt lelkészt, a 73 éves Csia Cse-Kuót (Jia Zhiguo) kedden, június 6-án vitték el a rendőrök a Hupej (Hubei) tartománybeli Csengtingben (Zhengding) lévő otthonából. Csiát 2004 januárja óta legalább tízszer vették őrizetbe, legutóbb 2006 szeptemberében engedték szabadon tíz hónapig tartó elzárás után.

Kína 1951-ben megszakította kapcsolatait a Vatikánnal, mert a szentszék a tajvani kormányt ismerte el Kína törvényes kormányának. Azóta Peking csak a „hazafias” katolikus egyházat ismeri el, amely nem fogadja el a Vatikán főhatóságát, ellenben aláveti magát az állami ellenőrzésnek. Több millió katolikus kínai maradt hű a Vatikánhoz, és gyakorolja titokban a vallását. A földalatti egyház tagjait gyakran veszik őrizetbe és zaklatják a hatóságok.

Adakozó automaták a svéd baptistáknak

A svéd baptisták 125 gyülekezete kap hamarosan „adakózómatokat”, miután a szövetség megegyezett a Quadriga AB-vel, amely a NUTEK-kel együtt fejlesztette ki a berendezéseket. A készülék tulajdonképpen egy „megtért” bankautomata, amely a gyülekezetlátogatók számára lehetővé teszi a bankkártyával való adakozást. A készüléket kinézetében is teljes mértékben hozzáigazították az imaházi környezethez, így egy gyönyörű fabútorral több ékesíti a svéd baptista imaházakat.

„Nem akart versenyre kelni Istennel”

125 évnyi küszködés után megépülhet a barcelonai Sagrada Família bazilika. Antonio Gaudí katalán építész 40 évet piszmogott a rendhagyó épületen. Élete utolsó 15 évét teljes egészében a szokatlan formák és megoldások kidolgozásának szentelte. Legendák szerint ezek a tervek annyira bonyolultak, hogy az építkezés egyszerűen befejezhetetlen.

Ezt azonban megcáfolják azok a híresztelések, miszerint jövőre, 126 évvel alapkövének letétele után a bazilika megnyithatja majd kapuit.

A hihetetlenül részletgazdag épület 170 méter magasra tervezett tornyával a világ legmagasabb temploma lehet (ha elkészül végre). Gaudí elmondása szerint, nem merte magasabbra tervezni, mivel „nem akart versenyre kelni Istennel, aki Barcelona hegyét, a Montjuic-et 171 méter magasra teremtette.

Feszélyezetlen igehirdetés, női alkalomvezető – élő adásban

Pünkösdöt megelőző vasárnap a Kossuth Rádió élő adásban közvetítette az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Kármel gyülekezetének istentiszteletét Pécelről. A feszélyezetlen hangú, bátorító igehirdető D. Nagy Tamás volt. Az alkalom különlegessége volt az eleddig szokatlan női alkalomvezető, Mundrucz Anett, tinivezető, aki kiválóan helytállt feladatában, nemkülönben azok a bizonyságtevők, akik érdeklődést felkeltően és konkrétan beszéltek Krisztusélményükről. Az, hogy a tudósító majdnem elfeledkezik a zenei betétek magas színvonalának megemlítéséről talán azért is van, mert ennek emlegetése már-már közhelyszerűen hat a Kármel gyülekezet esetében.

Százéves hálaadás

Május 27-én az európai pünkösdi mozgalom 100 évéért adott hálát az ózdi művelődési házban megjelent mintegy négyszáz főnyi hallgatóság, akik harmada először vett részt a helyi pünkösdiek istentiszteletén. A gyülekezet kórusa hagyományos énekekből összeállított egyvelegét modern feldolgozásban énekelte. Az európai és magyarországi pünkösdi mozgalom, valamint az Ózdi Gyülekezet történetét Benedek Zsolt ismertette. A Jézus Krisztus életeket átformáló, és gyógyító munkájáról szóló bizonyságtételeket követően Prikidánovics István misszionárius-evangélista (Szabadka, Szerbia) hirdette az Evangéliumot. A felhívásra megszámlálhatatlan kézerdő emelkedett a magasba, jelezve, hogy a szívek és a lelkek megindultak Jézus Krisztus irányába.

Áldásfolyosó a Pünkösdi Konferencián

A korábbi évek jó szokásának megfelelően, idén is volt Pünkösdi Konferencia, amit a Rhema Konferencia Központban rendezett az Evangéliumi Pünkösdi Közösség. A dicsőítést a Várpalotai Sálem Gyülekezet dicsőítő csoportja vezette, míg az igehirdetést délelőtt Pataky Albert elnök, délután pedig Pintér Imre alelnök végezte. A délelőtti együttimádkozás és a délutáni „áldásfolyosó” a résztvevők nagy része számára közvetlen élményt is jelentett, mivel a felhívásra a jelenlévők 80%-a átment az imádkozó lelkipásztorok által alkotott áldásfolyosón. Ezzel demonstrálták azt, hogy készek megtenni a misszióban azokat a gyakorlati teendőket, ami rájuk van bízva. Részletes beszámoló a Pünkösd.ma-ban olvasható.

Jó könyv akadozó fordítással

A magyar kereszténység nagy örömére megjelent magyarul is Rick Warren Céltudatos gyülekezet című könyve. A nagyhatású pásztor, a több mint negyedszázada alapított gyülekezetének fejlődéstörténetébe ágyazva oszt meg a gyülekezet növekedés témájában érvényes alapelveket. Lapunk legbefolyásosabb gyülekezetek rovatában foglalkozik Rick Warrennel és munkájával. Az örömben üröm, hogy a magyar fordítás egyenetlen, így időnként próbára teszi még a evangéliumi irodalom germanizmusához szokott olvasót is. (U. Cs.)

Hajnalpírban a Hillsong dalok

Egy különleges dicsőítő alkalomra kerül sor a Velencei Hajnalpír baptista gyülekezetben, amelyen az ausztrál Hillsong gyülekezet egyik legtermékenyebb dalszerzője vezeti a résztvevőket az imádatban és a dicséretben. Az alkalmon 2500 Ft/fő „belépőt” szednek a szervezők, amely Reuben Morgan és csapatának úti- és logisztikai költségeit fedezi majd. A 12 éven aluli gyermekek számára a belépés ingyenes lesz, a gyűjtéssel pedig Reuben fejlődő országokban végzett szolgálatára adakozik a publikum.

Gyülekezeti gyermeknap családi összefogásban

Az isaszegi gyülekezet szervezésében, mégis családi összefogásban valósulhatott meg a június 2-án megrendezett gyermeknapi program. Az alkalom fénypontja Pintér Béla gyermek koncertje volt, de a gyermekek körében óriási sikert arattak a Számítástechnikai Szakközépiskola udvarában felállított játékszerek is.