Beszélgetés

Az Úristen is érti a tréfát

Beszélgetés az aranytoll-díjas Benedek Zsolttal

„Aki igazán mély kapcsolatban van Istennel, az derűs” – hangzott el egy tavalyi előadáson az amerikai Maryknoll Missziós Központban. Ez az idézet akár mottója is lehetne Benedek Zsolt életének, kinek humora, jókedve mindig felvidítja az embert. Sokszor találkozunk egymással és a viccelődésen túl jókat beszélgetünk családról, szolgálatról, hétköznapokról, az életről. Mostani beszélgetésünk apropóját viszont egy komoly elismerés szolgáltatta. Az Élő Víz Irodalmi Alapítvány által létrehozott Aranytoll-díjat 2010-ben ugyanis Benedek Zsolt nyerte el. Zsoltot nem csak a díjról, hanem humorról, szolgálatról, családjáról, terveiről is kérdeztem, és külön öröm számomra, hogy feleségét is sikerült szóra bírnom.

A nagy testvér

Beszélgetés Pavel Tipei-jel, a 600000 tagot számláló Román Pünkösdi Egyház elnökével

Február 14-én vasárnap Budapesten, az Agapé gyülekezetben, Közösségünk és a Romániai Pünkösdi Egyház vezetői a két egyház együttműködéséről keretmegállapodást írtak alá. Pataky Albert és Pavel Tipei egyházelnökök mellett az ünnepi istentiszteleten részt vettek Pintér Imre és Moldovan Ioan alelnökök, Csontos József, a Romániai Magyar Hitközség elnöke, valamint Kecser István főtitkár és Gavra Dorin, az EPK román nemzetiségű tagjainak képviselője.

Egy imameghallgatás margójára

Hosszú évek után lelkipásztort kapott Kiskőrös

Cartoletti Norbert riportja Csóka Efraimmal és Mónikával

Kissé elkeveredtem. A SPAR üzletnél balra kellett volna kanyarodnom, de jó hívőként nem tértem le az útról. Mint kiderült, ebben az esetben ez nem volt jó döntés. Telefonos segítség után végül megtaláltam a kiskőrösi imaházat, ahol már várt a lelkipásztor. Legutóbb – ha jól emlékszem – 2003-ban jártam a gyülekezetben. Akkor nem várt a lelkipásztor, ugyanis nem volt. A gyülekezet viszont nagyon szerette volna, hogy legyen, ezért tették, amit ilyenkor tenni kell: imádkoztak, böjtöltek és várták a meghallgattatást. Eközben Erdélyből Magyarországra érkezett egy baptista hátterű fiatalember, hogy gépészmérnöki tanulmányokat folytasson. Belső vívódások és küzdelmek után Csóka Efraim végül otthagyva a mérnöki kart jelentkezett a teológiára, mert hitte, hogy Isten valahol szolgálatba akarja őt állítani.

„Megemlékezem a régi időkről”

Bérczes Lajos és Ica riportja Bernhardt Gyulával

Kázmér Gyöngyivel jelentkeztünk be Gyuszi bácsihoz egy interjúra. Gyöngyi végül nem tudott eljönni a megbeszélt időpontban, ezért feleségemmel, Icával mentem el. A látogatás alkalmával közel 90 perces hang és videofelvételt készítettünk, ezek alapján készült ez az összeállítás.

Az oltártól a katedráig

Cartoletti Norbert riportja Komesz Mátyással, a PTF tanárával

Széles mosoly, ragyogó szemek, ölelésre kitárt kezek és egy áldáskívánó igevers. Általában ez fogad, amikor egykori tanárommal, Komesz Mátyással, Matyi bátyámmal találkozom. Nem volt ez másként azon az októberi délelőttön sem, amikor azért ültünk le a Pünkösdi Teológiai Főiskola könyvtárában, hogy beszélgessünk életéről, megtapasztalásairól. Műszaki pályán indult, majd katolikus pap lett. Átélte 56-ot, egy autóbaleset alkalmával közel került a halálhoz, de életben maradt, mert Istennek tervei voltak vele. Most 71 éves, nős, egy örökbefogadott gyermekük és 3 unokájuk van. A Lélek embere, aki testére is figyel; egészsége megtartása érdekében naponta tornázik és 120 fekvőtámaszt nyom.

„Gyaraki gyere ki!”

Durkó Sándor László riportja Gyaraki Mihálynéval (Durkó Juliannával)

Békési otthonukban beszélgettünk. Túl a hetvenen és egy szívinfarktuson, mosolyogva hetvenkedik. Nagyon sokan szeretik, betegsége idején sokan imádkoztak érte. Férje és testvérei mellett nyolc gyermeke, harminc unokája és négy dédunokája is van. Beszélgetésünk egyik apropója a halál, a gyász, és annak feldolgozása. Aki több testvérét, szüleit, elsőszülött fiát elvesztette már, igazán tudja mi a gyász és azt is, mi a vigasztalás. Talán nincs fájdalmasabb e földön, mintha a szülő temeti el gyermekét.

Pünkösdiek a szomszédból

Beszélgetés Ján Lacho-val, a Szlovák Apostoli Egyház püspökével

Néhány hónappal ezelőtt az Élő Víz szerkesztőbizottsági ülésén arról beszélgettünk, hogy milyen jó lenne többet tudnunk az Európában élő pünkösdi testvéreinkről. Szinte alig van információnk a lengyel, az osztrák, a portugál, vagy más nemzet fiai között élő és munkálkodó pünkösdiekről. E gondolat mentén jutottunk el szlovák testvéreinkhez, pontosabban Ján Lacho-hoz, a Szlovák Apostoli Egyház püspökéhez.

Amikor a szív vezeti a tollat

„Soha nem lehet olyan finoman írni, mint amikor a szív vezeti a tollat.” Spurgeon

Az Aranytoll-díjat egy független bíráló bizottság idén – 2008. évi munkásságára tekintettel – Cartoletti Norbert lelkipásztornak, az Élő Víz pünkösdi hitéleti magazin szerkesztőjének ítélte oda, aki számos jól sikerült publikációjával vívta ki az ítészek egyhangú elismerését. Norbert pünkösdhétfőn, az Országos Pünkösdi Konferencia résztvevői előtt vehette át az Aranytollat Ungvári Csabától, az Élő Víz Irodalmi Alapítvány képviselőjétől. Másfél évtizedes ismeretségünkre tekintettel, az elismerés okán kérdeztem a díjazottat.

Az Élet üzenete Torontóból

2008. június 16-án azzal a szívbeli meggyőződéssel érkeztünk a kanadai Torontóba, hogy Isten nem mondott le az Első Szeretet Magyar Pünkösdi Gyülekezetről, és „nyitott ajtót” adott a testvérek számára a helyreállásra, megújulásra, szellemi növekedésre és az evangélizálásra. Meggyőződésünket az is erősítette, hogy elöljáróink – felismerve ezt az elhívást – támogattak, tanácsoltak és imádkoztak értünk, hogy Isten akarata bontakozzon ki életünkben és a gyülekezet életében.

Akiért megmozdult a Közösség

Pillanatok alatt bejárta Közösségünket a hír, hogy imádkozzunk Matécsa Jonatánért (Johnyért), mert életveszélyes állapotban van. Jómagam hétfőn reggel kaptam a telefont, hogy súlyos autóbaleset érte, az intenzíven fekszik, a kocsi totálkáros és senki sem tudja, hogy mi lesz. Johnyval már régóta jó barátok vagyunk, így hirtelen sok minden átvillant bennem. Előtódultak a közös emlékek, a felejthetetlen poénok, és a gondolat, hogy talán ennyi volt? Feszült várakozás után este már reményteljesebb hírek érkeztek, hogy talán nincs is akkora baj, hogy az életveszély is elmúlt. Pár napnyi bizonytalanság után végül mindenki megnyugodhatott: Johny fel fog épülni.

„A tisztátalanság összeomláshoz vezet”

Kerstin Doyle riportja J. Lee Gradyvel, a Charisma magazin főszerkesztőjével

A floridai J. Lee Grady író, kitüntetett újságíró és tizenhat éve a 260000 példányszámban megjelenő Charisma magazin főszerkesztője. Szavai sokat nyomnak a latba és van bátorsága ismert keresztény vezetőkkel is vitába szállni, ha ez szükséges. Mégis, egy majdnem szégyenlős ember benyomását kelti. Angliában, Blackpoolban találkoztam vele és meglepődtem azon, hogy meglehetősen alacsony. Valamiért arra készültem, hogy Grady magasabb, mint 170 cm.

Megtaláltam, amit kerestem

1932-ben Somogysárdon látta meg a napvilágot a sanyarú sorban élő család nyolcadik gyermekeként. Katolikus vallásban nevelődött, de Isten utáni vágyakozását hamar lehűtötték első gyónásán. Jól átgondolt, hittel mondott bűnvallását az öreg esperes megunta hallgatni és így szólt: „Miket irkáltál te itt összevissza, azt se tudod, hogy mit jelent! Menj el, imádkozz el három Miatyánk-ot, négy Üdvözlégy Máriát és el van intézve!” Később egy bankettet követően az esperes részegen leesett a hintóról és az éjjeliőr találta meg az árokban. Már kisgyerekként ösztönösen érezte, hogy egy lelkipásztornak nem így kellene élnie. Nem sokkal később maga állt be a lelkészi szolgálatba.

Gyánó László lelkipásztorral kaposvári lakásukban beszélgettem. A szerkesztőbizottságban elmondtam, hogy ezt az életút-interjút én szeretném elkészíteni a személyes kötődés miatt, mivel ő végezte gyermekbemutatásomat 1969-ben.

Praise the Lord!

Beszélgetés a Bozsóky házaspárral

Emlékszem, amikor kisgyermekként ott ültem a gyülekezetben, és tátott szájjal hallgattam Feri bácsi és Ilus néni élménybeszámolóit repülőutakról, kengurukról, struccokról, és azokról a tömegekről, akik között szolgálataikat végezték szerte a Földön. Az év elején örömmel ültem le beszélgetni e kedves házaspárral annak ellenére, hogy semmi esélyt nem láttam ezernyi bizonyságuk, rengeteg élettapasztalatuk feldolgozására, leírására. Egyébként ha minden a tervek szerint alakul, akkor a közeljövőben könyv formájában is megjelenik testvéreink élettörténete. Addig is szeretettel ajánlom az Olvasók figyelmébe az alábbi sorokban megfogalmazott gondolatokat.

Magyar orvos ötmillió pácienssel

Béres János kongói utazásának egyik fő állomása a kabindai dzsungelkórház volt, amelynek majdnem másfél évtizede egy magyar szemészorvos, Hardi Richárd az egyik fő munkatársa. Hardi Richárd egy katolikus karizmatikus csoport, a Nyolc Boldogság Közösség misszionáriusa. 1992-ben, a szemészeti szakvizsgájára készülve lett a közösség tagja, három év múlva pedig már a kabindai dzsungelkórházban szolgált. Ő kérte, hogy oda mehessen.

Legek karácsonya

Beszélgetés a Városi házaspárral

Gyermekkorom első élményei közé tartozik, amikor vasárnap reggel egy Zsiguli megállt a házunk előtt, és édesapámmal együtt elindultunk Kecelre. Nem volt autónk, így a keceli lelkipásztorral való autózás különleges élmény volt, magamba szívtam minden kilométerét. Az istentiszteletből csak arra emlékszem, hogy egy kis teremben volt. 1973-74-et írtunk, az orosz Rakéta órák fénykorát. 35 év telt el, más lett az autó, impozáns imaház épült, az órajavító műhelyen ma látványos fényreklám igazítja útba a legismertebb magyar óramárka után érdeklődő idegent. A Városi házaspár meggyőződésből kezdte közös életét Kecelen, az akkoriban még nem sok jóval kecsegtető, szegényes községben. Vállalták a kihívást és talán éppen ezért tudhatnak maguk mögött az átlagosnál nagyobb küzdelmekben, de győzelmekben is gazdagabb éveket.

Reménységgel tekint a jövőbe

Durkó Sándor László riportja Mészáros Kálmánnal, a Magyarországi Baptista Egyház elnökével

Mészáros Kálmánnal több évtizedes barátság köt össze. Bár ez nagy kiváltság, de nem vagyok ezzel egyedül, hisz sok barátja van. Ez a vezetőkre nem szokott nagyon jellemző lenni, némelyek beülnek elefántcsont székükbe, és ott tündökölnek. No ez Kálmánra a legnagyobb rosszindulattal sem mondható. Mindenkire igyekszik időt szakítani, ajtaja nyitva áll. Mi a titka? Erre kerestem a választ.

Hatalmas vagyonát, és két feleségét is elveszítette

Manne Ideström jóbi megpróbáltatásai és megtapasztalásai

Magyarországon sok ember tud, vagy hallott a Jubilance Singers & Orchestra-ról. Egy nagyon áldott és sokak által látogatott koncertkörutat tettetek meg Magyarországon, augusztus hónapban. Mindezek ellenére kevesen ismerik az együttes alapítójának és vezetőjének az élettörténetét.

Egy vihart kavaró válás kapcsán a házasságról

Részlet az Első Keresztény Közéleti Talkshow-ból

A Talkshow résztvevői:
Durkó Albert – az Országos Cigánymisszió vezetője
Földesi Tamás – az Országos Ifjúsági Misszió vezetője
Mundrucz Anett – a Christeens vezetője
Paul Gracza – a PTF rektora
Pintér Imre – az EPK alelnöke
Pintér Béla – keresztény előadóművész
Szenczy Sándor – a Magyar Baptista Szeretetszolgálat vezetője
… Ica – OM munkatárs

Moderátor: Ungvári Csaba

Továbbá az OIM ifitábor 250 résztvevője hallgatóként

Élet Lakeland után: a zűrzavar rendezése

Todd Bentley nyilatkozata, miszerint házassága a végéhez közeledik, a mozgalmunkat egy örvénybe vetette. Kérdések vetődtek fel, melyeket meg kell válaszolni! Nem lett volna szabad így végződnie.

A föld végső határáig

Májusban a Békéscsabai Teljes Evangéliumi Gyülekezet vendége volt David Russon, az Assemblies of God (Nagy-Britannia) Világmissziójának elnöke. Kontinenseket átívelő szolgálatával százezrek jutottak megtérésre világszerte. Egyhetes magyarországi tartózkodása idején gyülekezetünk falai közé hozta az örömteli bizonyságot, hogy Isten csodálatosan munkálkodik az egész világon, és az evangélium megcselekszi mindazt, amiért elküldetett.

Tartalom átvétel