
Az alábbiakban három bizonyságtételt teszünk közzé. Ádámkó Lajos és Városi Anett nem csupán Szentlélek-keresztségükről mesélnek, hanem arról a vívódásról is, mely megelőzte ezt az eseményt. A sorokat olvasva talán sokan magukra ismernek majd. A harmadik bizonyságtétel szintén Városi Anett-től származik, aki egy fiatalemberrel való különös és nem veszélytelen találkozásáról ír. A történet akár sokkolhatta volna Anettet, de ő más tanulságot vont le az esetből. Hogy mit? Bizonyságából ez is kiderül.
Életemet annak az Istennek köszönöm, aki mindig gondot viselt rám, és akinek neve ma mást jelent számomra, mint korábban. Isten nevét sokszor hallottam gyermekkoromban, valahogy így: Isten tudja, Isten dolga, Isten adta, Isten vette. Tovább nem is fejtegettük a dolgokat, hiszen mindenki tudatában volt annak, hogy Isten létezik.
Egy bizonyság arról, hogy még ma sem jó szerencsés az ellenünk készült fegyver
Azt gondolom, egy életre emlékezetes marad számunkra a december 6. vasárnap éjjele. Feri bátyám, aki családjával Soltvadkerten lakik, egy nagyon áldott, de fárasztó nap után hazaért a keceli gyülekezetből. Feleségével, Katikával bevitték a házba két alvó gyermeküket, majd Katika a házban maradt, Feri pedig beállt a garázsba az autóval. A garázsajtót becsukta, s ebben a pillanatban a hátsó udvar és a kert sötétje felől futva megjelent egy fekete maszkos emberalak, s már ütött is egy speciális támadó eszközzel.
A sok átélésemből két olyan esetet szeretnék az Olvasók elé tárni, amin én is csodálkozom. Emberileg nem mernék ilyen helyzetekben előállni, viszont szívem tele van örömmel, mert valóban úton-útfélen hirdettetik az evangélium örömüzenete, melyben felhívás van egy örömteli új élet kezdésére.
„Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket…” Mt 24,6
Nagyon sok ember tudakozódott és tudakozódik a jövő felől. Így voltak a tanítványok is, mikor megkérdezték Jézus Krisztust: „Mi lesz a jele az eljövetelednek és a világ végének?” (Mt 24,3) A fent említett részben Jézus Krisztus azt mondja, hogy hallani fogtok háborúkról. A valóság és a hallás között óriási különbség van, mert amíg csak hallunk háborúkról, addig nem érezzük a hatásait sem anyagiakban, sem létszükségletben, sem pedig az emberek sanyargatásában, elvesztésében.
„És az Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Fil 4,7
Első gyermekünk születése után megállapították, hogy saját és feleségem vércsoportja között összeférhetetlenség van. Az orvos elmondta, hogy ez nem a megszokott RH-pozitív és negatív-probléma, hanem olyan, amire még nincs gyógyszer, és csak azt tudják, hogy a nullás vércsoportúaknál néha előfordul. Ebben az esetben ellenanyag képződik az anya szervezetében, amely minden terhesség esetén gyarapszik.
Egész nap jól éreztem magam. Egy igazán csodálatos vasárnapom volt az Úrral. Mikor késő este lefeküdtem, nem gondoltam volna, mire fogok ébredni. Hétfőn reggel négy óra tájban arra ébredtem, hogy fuldoklom. Éreztem, valami ott van a torkomban. Kiszaladtam a fürdőszobába és a mosdó fölé hajoltam… vért hánytam. A tükörbe nézve megijedtem. Maga a vér látványa sem volt valami szívderítő, hát még, hogy velem történik ilyesmi. Ahogy egyre jobban köhögtem, még jobban jött a vér. Felkeltettem a feleségemet, kérdezve, mit tegyek most. Mindketten tudtuk, itt valami komoly baj van a háttérben. Irány a kórház.
Isten megmentő szeretete vajon milyen messzire kísér bennünket? Hol van a határ, és hol maradunk már egyedül? Mennyire erős ez a szeretet? Azt gondolom, hogy mindennap ott van az istenfélő ember életében. Nem mindig érezzük, de nem hagy el, és legalább olyan erős, mint a halál! Sőt, azt kell mondanom, hogy erősebb is…
Ádámkóné Tünde egy korábbi megtapasztalását osztja meg az olvasókkal
Már gyermekkoromban nagyon szerettem az Urat, a gyülekezetet második otthonomnak tartottam. Tudtam, hogy Isten minden körülmények között szeret. Megtértem és Szentlélek-keresztséget nyertem 15 éves koromban. Sokan azt hiszik, ez a csúcs, pedig ez csak a kezdet. Olyan, mintha beiratkoznánk Isten iskolájába. Én is beiratkoztam, és megkezdődött a tanulás.
Friss hozzászólások
7 hét 6 nap
9 hét 9 óra
13 hét 5 nap
21 hét 6 nap
22 hét 1 perc
30 hét 6 nap
50 hét 5 nap
1 év 3 nap
1 év 1 hét
1 év 1 hét