Család

Karácsonyi 1x1

Miért éppen karácsony?

A tél legnagyobb ünnepe minden nyelvben tükrözi az illető nemzet által e napnak tulajdonított jelentőséget. A magyar nyelv karácsony szava szláv eredetű. A korcsun szláv szó lépőt, átlépőt jelent. E szó valószínűleg az új évbe való átlépésre utal, vagyis eredetileg a naptárhoz, az idő múlásához kapcsolódik (hasonlóan a lengyel kolenda szóhoz, amiből minden valószínűség szerint kalendárium szavunk ered). Az angolban a Christmas szó Urunkra, Jézus Krisztusra utal, a német Weinacht pedig, ahogyan a holland kertsmisse is, szent éjt jelent, tehát vallási eredetű. A sokféle elnevezés ellenére a karácsony a hívő emberek számára Urunk, Jézus Krisztus születését, általánosságban pedig a szeretet ünnepét jelenti.

Házastárs az élettárs?

Avagy: mitől házasság a házasság?

„Nem a házassági anyakönyvi kivonattól lesz jó a kapcsolatunk, nem kell a papír ahhoz, hogy boldogan éljünk együtt!” – cseng a fülemben még ma is egy középiskolai osztálytársam öt éve elhangzott válasza „szerencsétlen” érdeklődésemre, hogy a vele levő hölggyel mióta házasok? Azóta foglalkoztat a kérdés: „Mitől házasság a házasság?”

A generációs probléma nem létezik

Azokat a dolgokat, melyek több emberen múlnak, csakis közös, egyező akarattal, jó hozzáállással lehet megoldani. Ez igaz a családra is, bár sajnos sokszor nem így kezeljük a problémákat. Megtörténhet, hogy a legjobb szándék mellett is homok kerül a fogaskerekek közé.

Mi a nevelés?

A nevelést minden társadalom és emberi közösség elvárja tagjaitól. Alapkövetelmény azonban, hogy nem okozhatunk kárt vele. A szülők mégis, minden igyekezetük ellenére követhetnek el hibákat, így csemetéik nevelésében sikerek és kudarcok váltják egymást. Az utóbbiak rossz gyümölcsei sokszor csak évek, esetleg évtizedek múlva öltenek formát, amikor már nehezebben orvosolhatóak. Ezért az idősebb generációnak önkritikával kell végeznie Istentől kapott felelősségteljes feladatát.

Generációs problémák a családban

Lapunk e számában adunk hírt a svéd-magyar konferenciáról, melynek témája a generációváltás volt. A generációs problémák megtalálhatók a társadalom minden területén, így a gyülekezetekben is, sőt, a legkisebb gyülekezetben, a családban is. A társadalomban, a vezetésben a nemzedéki ellentétek – ahogy azt a generációváltás szó ki is fejezi – pozícióharc, vetélkedés, versengés, karrierizmus eredményeként jelentkeznek. A család keretein belüli nemzedéki gondoknak más okai vannak, és az okok egy részének ismeretében a problémák bizonyos mértékig megelőzhetők, a feszültség pedig csökkenthető.

Ha nincs tanítás, lesz tévtanítás

Család rovatunkban (előző számunkban) egy fontos, az élet minden területén érvényes megállapításra jutottunk: Az embernek Isten normái szerint kell élnie. Az emberek által alkotott etikai „törvények”, elvárások sokkal lazábbak, kényelmesebbek lehetnek, sőt korszakon-ként változhatnak. A bibliai etika azonban állandó, mert „szabályait” a változhatatlan, örökkévaló Isten örök időkre szólóan állította össze. Ha valaki Istennek akar tetszeni, ha az Ő „elvárásainak” akar megfelelni, akkor az isteni etikához alkalmazkodik, annak megfelelően alakítja az életét. Nehéz ez? Önerőből valószínűleg igen. A Szentlélek Isten segítségével megvalósítható!

Miért házasság nélkül?

Lapunk előző számában e rovatot a házasság idejétmúltságát megkérdőjelező gondolattal fejeztük be. Megállapítottuk, hogy az emberek számára ma is érvényes a házassági szö-vetséggel kapcsolatos isteni kinyilatkoztatás. Hittel jelentettük ki, hogy az Úr Jézus ma is képes a házasság intézményét az Őt követők körében az azt megillető szintre emelni. Ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok között egyre népszerűbb az élettársi kapcsolat, a házasság előtti együttélés. E folyamat okait kutatjuk most.

Merre tartunk, merre tartsunk?

Az utóbbi néhány évtizedben hazánkban és világszerte is rémületes módon megemelkedett a válások száma, és a folyamat egyre inkább begyűrűzik a hívő, keresztény közösségekbe is. Egyre többen választják az élettársi együttélést a házasság helyett. Miért?

Új rovatunkban, a főcímben említett témakörökhöz kapcsolódó, mindannyiunkat érintő kérdésekkel foglalkozunk. A különböző élethelyzetek kapcsán felmerülő kérdéseket a Szentírás tükrében vizsgáljuk köztiszteletnek örvendő teológusok, pszichológusok és szociológusok segítségével, felekezeti határok nélkül.

Ezt tervezzük, de mindez változhat olvasóink érdeklődésének és a reakcióinak függvényében.

Az Istennel való közösség eredménye a biblikus családi kapcsolat. A család legalapvetőbb és legfontosabb társadalomalkotó sejt, így mindent meg kell tennünk azért, hogy abban az azt alkotó Teremtő Úr terve megvalósulhasson. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani.

Tartalom átvétel