Csontropogtató

Valóságszó

„Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, amíg nem találkoztam olyannal, akinek nincs lába.” (perzsa közmondás)

A valóságshow világában vajon milyen értéke van a valóságszónak? Mert az igaz szó, vagy valóságszó mindig igazi érték volt és az is marad. A napokban hallottam, hogy mi az angol BBC titka, amely egészen a II. világháborúig vezethető vissza. A németek dicshimnuszt zengtek magukról még akkor is, amikor már nyilvánvalóan vesztésre álltak, az angolok viszont mindig reális megközelítésben tálalták a híreket. Bár ez teljesen más volt, mint a német háborús propaganda, mégis ennek volt és lett hitele.

Dönteni pedig kell!

A fogyasztói társadalomban, ha valamit vásárolni szeretnénk, előtte tájékozódunk. És aztán, latolgatva az ajánlatokat, pro vagy kontra döntünk. Nincs ez másként a demokrácia alapjának tartott választásokkal sem. Választás előtt jöttek is becsülettel az internetes, kvázi választásunkat befolyásolandó információk.

A téma az utcán kever

Nem könnyű a mai információdömpingben eligazodni. Az újságírónak sincs könnyű dolga. Mi az, ami a legjobban foglalkoztatja a ma emberét? Isten, haza, család? Az utcán menve épületeket, utakat, közlekedési eszközöket, plakátokat, embereket nézve bizony elmondható, nem csak az utcán hever a téma, hanem kever is.

Szeretett ünnep

A szeretet ünnepét szeretjük a legjobban. Mert nemcsak kedvenc testvérünk, barátunk, uram bocsá' gyermekünk, szülőnk, munkatársunk, lelkészünk, vagy netán ételünk, italunk, színünk, illatunk, állatunk lehet, hanem ünnepünk is. Talán azért is, mert ezek mind a szeretet illetve annak ünnepe által megmelengetik a szívünket. Hisz mire volt mindig is, és ma is leginkább szüksége a világnak? A szeretetre!

Halhatatlan

Isten eredeti szándéka az volt, hogy az ember boldogságban és halhatatlanságban éljen a Paradicsomban. Aztán jött a bűnbeesés, és életbe lépett – ma úgy mondanánk – egy vészhelyzeti terv. Ekkor ezer év lett a limit, melyet némelyek megközelítettek, de senki nem élte túl. Aztán szép lassan csökkent az Isten által biztosított évek száma, és a Zsoltáros korára eljutott a legfeljebb nyolcvan esztendőig. Nézem az interneten, ma hány éves a világ legidősebb embere. Volt, aki 138 évesnek mondta magát, más 124-nek (nekik nem volt születési anyakönyvi kivonatuk). Nemrég halt meg egy 115 éves amerikai hölgy, akit szintén legidősebbnek tituláltak, de ő tudta is bizonyítani.

Válság

Már a csapból is ez folyik. Először tagadták, aztán felkapták, némelyek rájátszottak. Az interneten beütöttem a keresőbe a válság szót, melyre több, mint két millió találatot lehet olvasni. A világhálón sokan próbálnak az eligazodásban segíteni, és reményt keltő címekkel felkelteni az érdeklődést, mint például: Új világ jön a válság után?

Zöldfülű

Egy mondás szerint ha valaki nem profi még valamiben, akkor az zöldfülű. A testi-lelki környezetvédelemben még ilyen zöldfülűek vagyunk. Nekünk kell a környezettől védenünk magunkat, vagy a környezetünket kell védeni tőlünk?

A holnap öröme

Örök vita, hogy az öröm és a boldogság mennyiben függ a körülményektől, és mennyiben a lelkiállapottól. Szegényen is lehetünk boldogok, viszont gazdagon is lehetünk boldogtalanok.

Igen, képesek vagyunk rá!

Talán sokan örülnének, ha ez prófécia lenne, és gyűlölt politikusuk, vagy főnökük, netán a más egyházbeliek oda mennének, ahová küldjük őket. De nem erről van szó.

Nincs más hátra, mint előre

Előre! Ez volt gyermekkoromban az úttörők köszöntése. Életünk, üzletünk, társadalmunk bármilyen helyzetben legyen is, ha bárkit megkérdezünk, azt mondja, „Nem az számít, hogy honnan jöttél, hanem az, hogy merre tartasz”. Tehát nincs más hátra, mint előre. Pénzügyi válság ide, gazdasági válság oda, senki nem tud jobb tanácsot, minthogy előre. Bár nem tudja senki előre, mit hoz a jövő, mint ahogy azt sem, hogy pont most, és pont itt mit hozott, az viszont biztos, hogy nem állhatunk meg sebeinket nyalogatni, hanem tovább kell menni. Előre!

Ha a só megízetlenül…

Szerelmes a szakácsnő… mondjuk, ha túl sósra sikeredik az étel. Ami persze nem baj, mármint ha a szakács vagy a kukta szerelmes, a sok só viszont annál inkább. A Bibliában többször olvashatunk a sóról. Jézus szerint mi vagyunk, pontosabban, nekünk kellene lennünk a föld sójának.

Fincsi

Egy falusi néni mondta unokám születésekor: Az érzés akkor igazi, ha tudom valamihez hasonlítani. Ha az embernek gyereke születik, az édes érzés, ha unokája, az fincsi. De azt is szokták mondani, a szülő nevel, a nagyszülő fincsiz. Akárhogy is van, a fincsi más mint az édes, a nevelés is más felelősséget ró a szülőre, mint az unoka fincsizése.

Életre szóló ének

Génjeink, habitusunk, többnyire nevünk is életre szól, dehogy éneklésünk is? Egy kelet-afrikai törzsnél akkortól számolják a gyermek születésnapját, amikor az anyja először gondol rá. A fiatal nő elhatározza, hogy gyermeket szeretne szülni, és erre lelkében is felkészül. Magába mélyed és befelé hallgatózik, míg meg nem hallja a gyermek dalát. Ha meghallja, elénekli a dalt férjének, és mindenhol, még a hálószobában is ezt dúdolják.

Sok lúd disznót győz

Kétegyházán, az Úttörő út 133-ban volt gyermekkoromban a világ legjobb péksége, a Raáb sütöde, ahol Nagypapám finom kenyereket sütött. A pékség és a vasút közötti területen állatokat legeltettem nyári szünetben, többek között sok ludat és disznót. Láthattam naponta, hogy nem az erő számít, hanem a kitartás, az összefogás és ennek minél hangosabb kommunikálása. Ha a libáknak nem tetszett valami, fülsüketítően elkezdtek gágogni, és ezt addig tették, szárnycsattogtatással, amíg el nem érték céljukat, embereket, állatokat megfutamodásra késztetve. Már akkor rájöttem, hogy bizony SOK LÚD DISZNÓT GYŐZ-het. Élettapasztalatom ezt megerősítette.

Házasodik, nősül

Dr. Pálhegyi Ferenc, a Házasság Hetével kapcsolatos sajtótájékoztatóján hallottam, hogy milyen mély jelentései lehetnek szavainknak. A házasodik azt jelenti, hogy összeköltözik, új házba költözik az ifjú pár, így kezdve közös, új életüket. A Bibliában is olvashatunk a házról Jézus példázatai között. A nősül szó kapcsán feldereng a sötét középkor boszorkányüldözése, hisz a nő-sül. De messze menő következtetéseket lehet levonni abból is, ha a kismamára azt mondjuk, hogy terhes, miközben szerinte áldott állapotban van.

Ok az ürügyre

„Örömöm sokszorozódjék a Te örömödben, Hiányosságom váljék jósággá benned!” (Weöres Sándor)

Közeledik a szeretett ünnepe, 2007 karácsonya. Weöres Sándor idézete zsong bennem, a szeretet ünnepének közeledtével, miközben zsong a város, az ország, a világ.

Köszöntelek az Eszemente-klubban!

Megszületetett… gyermekem gyermeke! Biblia szerinti áldás, ha az ember megláthatja fiainak fiait… hát, még ha a lányának lányát! Csodálatos volt az örömhírt hallani, hogy megszületett a világ egyik legmesszibb pontján, az egyik legkevertebb és vélhetőleg legkülönlegesebb génállománnyal a világ – természetesen – legszebbike, April Eliana Jones, aki mellékesen az én unokám. Az ük- és szépősökig elmenve több mint tízféle nemzet képviselteti magát benne, az ausztrál őslakostól az ősmagyarig.

Vágjunk bele!

Hetekig csak a cikkem címe volt meg. Vágjunk bele! No nem egymás szavába, hisz az illetlenség lenne, hanem sok olyan dologba, amit, mint e cikk írását is, régóta halogatunk. Merthogy mindig van fontosabb, legalábbis úgy érezzük. És mialatt halogatunk valamit, van amiről közben lekéshetünk. Én például a lapzártáról.

A java még hátra van!

„Nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel”

Ki ne szeretne nyerni? Főleg nagyot! De ha csak úgy pénzt kapunk valahonnan, valakitől, már annak a gondolata is felvillanyoz bennünket.

Magánügy?

Bajor Nagy Ernő újságíró iskolájában azt tanultuk, hogy minden ember élettörténete egy külön regény. Így nem kell elkeseredni, ha az ember írni akar, de nincs témája, hisz csak beszédbe kell elegyedni a mellette állóval vagy ülővel, és dúskálhat a témában.

Tartalom átvétel