2008/4

XIX. évfolyam 4. szám - 2008. augusztus

Csodák a tragédiák között

A napokban sok valódi csodáról, az Úr kezének munkájáról szóló beszámolót hallottam egy külföldi vendégünktől. Pedig beszélhetett volna élete tragédiáiról is.

Hírek

Kétnyelvű Bibliák az olimpián

A Bibliatársulatok Világszövetsége az augusztus 8. és 24. között tartó 29. olimpiai játékokon a résztvevők között 60000 kétnyelvű Bibliát oszt szét. Az olimpiára 2 millió látogatót várnak, 6000 sportolót, kísérőt és hivatalos résztvevőt. A nanjongi Amity biblianyomda 60000 példány kínai-angol Bibliát ajándékoz ebből az alkalomból a rendezvények résztvevőinek. A Bibliák szétosztásától azt is remélik, hogy Kínában megerősödik a keresztyén egyházak helyzete. Ezt a vallási kérdésekben illetékes kínai szervek főigazgatója, Je Xiaoven miniszter közölte a sajtóval azon az alkalmon, ahol bemutatták az 50 milliomodik Bibliát, amit az Amity Nyomda adott ki. Az olimpiai faluban tervezik, istentiszteleti célra egy kiskápolna átadását is. A korábbi olimpiák gyakorlatához hasonlóan az evangéliumokat tartalmazó füzetek általában a templomokban, valamint a pekingi, sanghaji, csingtaoi (Qingdao), senjangi (Shenyang), tiencsini (Tianjin) és csinhuangtaói (Qinhuangdao) olimpiai falukban lesznek hozzáférhetők. Az evangéliumok borítóján a pekingi olimpia logója látható, ami azért is rendkívüli, mert eddig még egyetlen vallásos tartalmú kiadványon sem szerepelt az olimpia szimbóluma. (pro.medienmagazin.de)

Vérpezsdítő gondolatok

„Amikor Dávid élemedett korú, öreg ember lett, nem tudott fölmelegedni, bár betakargatták ruhákkal. Akkor ezt mondták neki udvari emberei: Keresni kell urunknak, a királynak egy fiatal szüzet, hogy a király szolgálatára álljon, és őt ápolja. Ha ez a karjaidban fekszik, akkor majd fölmelegszel, uram, király! Keresni kezdtek tehát Izráel egész területén egy szép leányt. Így találtak rá a súnémi Abiságra és bevitték a királyhoz. Ez a leány igen szép volt, ő ápolta és szolgálta a királyt. De a király nem élt vele.” (1Kir 1,1-4)

A valódi Abiság

Számos író és költő fantáziáját mozgatta már meg a súnemi szépség, Abiság idős Dávid királlyal való viszonya. Előfordul, hogy bibliaolvasó keresztények is elbizonytalanodnak, amikor az agg uralkodó életmentő felmelegítéséről kell a keresztény erkölcs összefüggéseibe helyezve megnyilatkozni. A következőkben a Bibliából közvetlen és közvetett módon tudható tényekre szorítkozva fejtjük le az írói képzeletet a biztosan tudható tényekre hagyatkozva.

Életet hordozó magvak

„Íme, a magvető kiment vetni” (Márk 4,3)

Június végén öt napot töltöttem Berekfürdőn, az Ökumenikus Tanács által szervezett missziói konferencián. Hamar István református lelkipásztor testvérem esti szolgálatai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy lelki kincsekkel megtöltekezve térjek vissza szolgálati területemre. Hasznos meglátásaiból egyet hadd osszak meg az Olvasókkal. Mint mondta, az egyház megalakulása óta nagyot változott a világ. Akkor a krisztuskövetők maroknyi csoportjára a legtöbben úgy tekintettek, mint akik hamarosan eltűnnek a történelem nagy viharai, megpróbáltatásai között. A Római Birodalom és császárai viszont örök, megdönthetetlen hatalomnak tűntek. Ki gondolta volna akkoriban, hogy 2000 évvel később milliók büszkélkednek bibliai, keresztény nevekkel, és a kutyákat szólítják Nérónak, vagy Cézárnak? De mi hozott ekkora változást?

Valóság

„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága” (Zsid 11,1)

Azt, hogy mit tekintünk valóságnak leginkább az határozza meg, hogy milyen irányban nyitott az életünk. Egy olyan embernek, aki abban hisz, hogy ez az egyedüli világ amiben most létezünk, nincs más valóság, csak az, amit érzékel. Természetesen neki is vannak vágyai, tervei és ezek a célok teremtenek számára egy olyan elképzelt világot, amiben élni akar. Mivel nem hisz másban, ezek csak földi célok lehetnek: anyagi biztonság, jó egzisztencia. Lelki vágyaik is lehetnek, például egy szeretetben, örömben élő boldog család. Legtöbb esetben a nem hívő emberek ugyanazt keresik, mint mi. Nagyon kevés a különbség, ne elkárhozásra ítéltekként tekintsünk rájuk! Viszont mégis mások abban, hogy számukra zárva van egy világ, mely számunkra feltárulhatott; ez pedig az Isten országa.

Őszinte, bizalmi légkör kialakítása a lelkigondozói beszélgetések során

Dr Gyökössy Endre: Mai példázatok c. könyvének egyik története a következő szituációt vázolja fel: a lelkész, belső szobájában, irodájában foglalkozik valakivel, de közben megtörténik az, amitől a lelkészek, lekigondozók rettegnek: kifutnak az időből, vagyis átlépik azt az időkeretet, amit egy emberre szántak. Ott toporog az ajtó előtt a másik, vele most mi lesz? Ekkor lép színre a harmadik szereplő: a lelkipásztor édesanyja, aki kedves, figyelmes türelmével nemcsak kitölti a várakozás idejét, hanem (és a történet éppen így fejeződik be) meg is oldja az érkező személy problémáját. Az idegesen mentegetőző papnak már csak az elköszönés feladata marad a közben mosolygósra derült hölgytől…

Öregember nem vénember

„Minden szív közepén van egy fogadószoba. Ameddig oda a gyönyörűség, remény, jókedv, és bátorság üzenete érkezik, addig fiatal vagy. Amikor ezek az üzenetek elmaradnak, és a szívedet beborítja a borúlátás, a pesszimizmus hava, valamint a kiábrándultság, a gúny, a cinizmus jege, akkor, és csakis akkor megöregedtél.”

A föld végső határáig

Májusban a Békéscsabai Teljes Evangéliumi Gyülekezet vendége volt David Russon, az Assemblies of God (Nagy-Britannia) Világmissziójának elnöke. Kontinenseket átívelő szolgálatával százezrek jutottak megtérésre világszerte. Egyhetes magyarországi tartózkodása idején gyülekezetünk falai közé hozta az örömteli bizonyságot, hogy Isten csodálatosan munkálkodik az egész világon, és az evangélium megcselekszi mindazt, amiért elküldetett.

Az Egyház és Izrael

Örömömre szolgált, hogy 2008. június 16-án részt vehettem azon a jeles alkalmon, amelyen Tatai István doktorjelölt, református lelkész az illetékes doktori és habilitációs tanács előtt megvédte a mintegy 300 oldalas doktori disszertációját, amelyet – előzetes tanulmányait követően – a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán nyújtott be. Nem csupán azért kívánok erről hírt adni, mert Tatai István régi ismerősöm és Krisztusban testvérem, hanem az általa feldolgozott téma fontossága miatt is. A választott téma – dr. Szűcs Ferenc témavezető professzor szavaival élve – „sokkot jelentett” teológiai szempontból. Maga a téma: Az Egyház és Izrael – Korrelációs modellkeresés a poszt-holokauszt teológiában. (A görög eredetű holokauszt kifejezés – akárcsak a héber soá – tűzáldozatot, égőáldozatot jelent, ami a második világháború óta a zsidó nép ellen elkövetett szörnyűségekre utal.)

A szívet kell megnyerni

Egy független bíráló bizottság ebben az évben az Aranytoll-díjat lapunk főszerkesztőjének ítélte. A díj átadásról szóló tudósításban ígértük, hogy a vele készült interjút ebben a számban adjuk közre.

Egy éves az Eleven Rádió!

Igen, már több mint egy éve szól az Eleven, ami még számomra is hihetetlen. Rengeteg emlék és érzés kavarog bennem: érthetetlen bizalom, szüntelen támogatás, rengeteg érdekes kérdés és kíváncsiság, nem várt kritikák. A kezdet-kezdetét megszenvedtem/megszenvedtük. A technikai háttér adott volt, de a semmiből kellett létrehozni valamit… egy keresztény webrádiót, aminek még csekély hagyománya van kicsiny hazánkban. Sokszor elbizonytalanodtam, de ilyenkor olyan háttértámogatást kaptam a munkatársaim részéről, ami át tudott lendíteni minden nehézségen. Többször szembe találtam magam kritikákkal, de azt hiszem, hogy ez úgy nekem, mint a rádiónak is jót tettek: fejlődésre, előre haladásra késztettek. A kezdet-kezdetén szinte csak rock zenéink voltak, így ezeket sugároztuk. Ez jogos kritikákat váltott ki, ami azonban ösztönzőleg hatott, hogy minél inkább kiszélesítsük a zenei repertoárt. Ma nincs olyan zenei stílus, amiből ne játszanánk legalább egy keveset. Az egyik legmeghökkentőbb az az volt, amikor egy a rádiózás világában jártas szakember rákérdezett, hogy tulajdonképpen mennyi zenéből játszik az Eleven. Amikor közöltem, akkor meghökkent és elmondta, hogy a legtöbb kereskedelmi rádió 300-400 dalt játszik éjjel-nappal, egy kis frissítéssel. Mi ennek legalább a tízszeresét játszuk.

Isten megőrző békessége

„És az Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Fil 4,7

Első gyermekünk születése után megállapították, hogy saját és feleségem vércsoportja között összeférhetetlenség van. Az orvos elmondta, hogy ez nem a megszokott RH-pozitív és negatív-probléma, hanem olyan, amire még nincs gyógyszer, és csak azt tudják, hogy a nullás vércsoportúaknál néha előfordul. Ebben az esetben ellenanyag képződik az anya szervezetében, amely minden terhesség esetén gyarapszik.

Fincsi

Egy falusi néni mondta unokám születésekor: Az érzés akkor igazi, ha tudom valamihez hasonlítani. Ha az embernek gyereke születik, az édes érzés, ha unokája, az fincsi. De azt is szokták mondani, a szülő nevel, a nagyszülő fincsiz. Akárhogy is van, a fincsi más mint az édes, a nevelés is más felelősséget ró a szülőre, mint az unoka fincsizése.

Olimpiai jelképek – Az olimpiai láng

Az Olimpiai Játékok szerves részét képezi a fáklyafutás és a versenysorozat nyitóünnepségén a tűz meggyújtása, de nem volt ez mindig így. A francia Coubertin báró (modern Olimpia atyja) kezdeményezésére megrendezett első újkori, 1896-os Nyári Olimpián még nem gyújtották meg az egységet, harmóniát és békességet jelképező lángot. Az 1928-as amszterdami olimpia volt az első olyan játék, amikor ott helyben meggyújtva szimbolikus szerepet kapott a láng.

Ez volt az a nap!

2008-ban ismét beindult a magyar keresztény összefogás, és ennek eredményeképp június 18-án elindult a Soul and Gospel fesztivál Budapesten. Elismerésként legyen szólva, hogy helyszínként nem egy anonim falu művközpontjának kistermében kaptunk helyet, hanem Budapest belvárosában. A Westend City Center teteje az ilyen rendezvények szervezésére az egyik legelőnyösebb: könnyen megközelíthető és forgalmas.

Brian Doerksen dicsőítő koncertje Budapesten

2008. október 21-én, Budapesten ad jótékonysági koncertet Brian Doerksen, napjaink egyik legismertebb keresztény dalszerző-énekese. A világhírű kanadai előadó a Golgota Gospel Kórus kíséretével lép színpadra, a koncert bevételét pedig két olyan, a Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott intézménynek ajánlja, melyben fogyatékos gyermekeket nevelnek.

Diploma, személyi változások, kollégium

Rövid hírek a PTF-ről

Végzősök

Június 28-án tizenhat hallgató vehette át diplomáját a Pünkösdi Teológiai Főiskola évzáróján. A végzősök megkönnyebbülve és meghatódva vették át munkájuk megérdemelt gyümölcsét, miközben maguk is megvallották, hogy az ismeretek elsajátítása mellett mégis a legfontosabb az évek alatt végbement jellemváltozás számukra. Immáron hagyománnyá vált, hogy az Élő Víz Irodalmi Alapítvány jutalmazza a legjobb szakdolgozatok szerzőit.

Tartalom átvétel