2008/5

XIX. évfolyam 5. szám - 2008. október

A pénzügyi válságról: „ne építsd homokra házadat!”

A pápa a fenti, a Hegyi beszéd záróakkordjaként elhangzott jézusi példázatból vett idézettel kommentálta az éppen zajló világméretű pénzügyi válságot. Szerintem az idézet helytálló, még ha egyes katolikus egyháztörténészeknek Róma világi hatalomból való kilép(te)ését hibaként megélő szemlélete alapján, akár a Vatikánnak az érdemi világpolitikába való bevonásának szorgalmazását is kiérthetnénk belőle: ha a kősziklára (aki a Vatikánban van) épülne a világ, akkor nem sodornák el a válság viharai és árvizei. A sejtett üzenetekről mégis hasznosabb, ha Jézus mondanivalójánál maradunk.

Hírek

70 millió kínai keresztény

Kínai kormányadatok szerint az elmúlt évtizedben a hivatalosan bejegyzett és az állami szervek által jóváhagyott keresztény egyházak tagsága 14 millióról 21 millióra emelkedett, melyből a protestánsok száma 16, a katolikusoké 5 millió. Még többre tehető az államilag jóváhagyott egyházakon kívül szerveződő, ún. független keresztények száma. Ide tartoznak például a házi gyülekezetek is. A World Christian Database becslése szerint a függetlenekkel együtt összesen 70 millióra tehető a keresztények száma Kínában. Az amerikai Pew Forum által készíttetett felmérések arra is rámutatnak, hogy a vallás iránti érdeklődés igen jelentős a kommunista párt tagjai és az államhivatalnokok körében. A kommunisták 33%-a válaszolt igennel arra a kérdésekre, hogy: „Szeretne-e hozzáférni a vallással kapcsolatos információhoz?”.

Mit gondolsz?

„Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy-e el megkeresni az eltévedtet?” (Mt 18,12)

Gyermekként tanítottak meg arra a leckére, hogy Isten mindent tud. Azt hiszem, sosem kételkedtem ebben. Miért is tettem volna, hiszen Dávid megtapasztalása az enyém is volt: „Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, URam.” (Zsolt 139,4) És még milyen pontosan tudja! Sokkal pontosabban, mint én magam. De elég ez? Nem kellene nekem is jobban megismerni önmagam gondolatait, indulatait? Sajnos minden embernek vannak hiányosságai ezen a téren. Nem volt ez másként Jézus tanítványaival sem.

Biblia? A családban?

A Biblia lehet dísztárgy, porfogó, egy a polcon sorakozó könyvek közül, alátét, kacat. A Biblia bosszanthat, idegesíthet, hidegen hagyhat, viszolygást kelthet. Érdekes, hogy a könyv, amely emberek millióinak napi olvasmánya, más embereket milyen ellentétes érzésekre, és hozzáállásra késztethet. Általában elmondható, hogy a keresztény családokban van Biblia, és sokan még a gyülekezeti összejövetelekre is magukkal hozzák. A Biblia persze olyan otthonokban is megtalálható, ahol egyébként nem gyakorolnak keresztény vallást. A Biblia mára egy általánosan elfogadott szépirodalmi mű lett, amelynek ismerete hozzátartozik az alapműveltséghez, mégis, mintha az emberek nem ismernék elég jól a Szentírást.

Alkalmassá válni – Idősek napjára

Biblia a Krisztusban történő hivővé válásunkat nem tekinti végcélnak. Nagy terjedelemben foglalkozik azzal, hogyan kell élniük azoknak, akik már hisznek benne, és talán a cselekedetnél még fontosabb az, ami ezt meghatározza, hogy tudniillik mivé kell válnunk Krisztus követése közben. Ezt hívjuk megszentelődésnek, de talán még kifejezőbb, ahogy Pál apostol ezt átformálódásnak nevezi (2Kor 3,18).

Hatalmas vagyonát, és két feleségét is elveszítette

Manne Ideström jóbi megpróbáltatásai és megtapasztalásai

Magyarországon sok ember tud, vagy hallott a Jubilance Singers & Orchestra-ról. Egy nagyon áldott és sokak által látogatott koncertkörutat tettetek meg Magyarországon, augusztus hónapban. Mindezek ellenére kevesen ismerik az együttes alapítójának és vezetőjének az élettörténetét.

Egy vihart kavaró válás kapcsán a házasságról

Részlet az Első Keresztény Közéleti Talkshow-ból

A Talkshow résztvevői:
Durkó Albert – az Országos Cigánymisszió vezetője
Földesi Tamás – az Országos Ifjúsági Misszió vezetője
Mundrucz Anett – a Christeens vezetője
Paul Gracza – a PTF rektora
Pintér Imre – az EPK alelnöke
Pintér Béla – keresztény előadóművész
Szenczy Sándor – a Magyar Baptista Szeretetszolgálat vezetője
… Ica – OM munkatárs

Moderátor: Ungvári Csaba

Továbbá az OIM ifitábor 250 résztvevője hallgatóként

Élet Lakeland után: a zűrzavar rendezése

Todd Bentley nyilatkozata, miszerint házassága a végéhez közeledik, a mozgalmunkat egy örvénybe vetette. Kérdések vetődtek fel, melyeket meg kell válaszolni! Nem lett volna szabad így végződnie.

A „Todd Bentley jelenség” kapcsán

Amikor először hallottam Todd Bentley-ről, és a lakeland-i ébredésről, már két-három hónapja zajlottak az események. Úgy látszik, nem tartozom azok közé, akik első kézből szereznek tudomást minden új mozgásról, mely a pünkösdi-karizmatikus szférában zajlik. Beszélgetésekben, cikkekben ismertem meg mások véleményét, s rendre azon csodálkoztam, mennyire hidegen hagy a dolog. Eleinte hajlamos voltam azt gondolni, hogy bennem van a hiba, de az azóta történt sajnálatos események által sem magamat látom igazolva. Szomorúság vett körül előtte is, utána is. Talán, mert nem így szoktak az ébredések történni.

Józsi hazatalált

Nemrégen történt egy hazafelé utazásom alkalmával. „Sajnos” a vasútvonalon pályafelújítást végeztek, és ilyenkor tudjuk, hogy autóbuszok szállítják az embereket egyik helyről a másikra, majd a rendeltetési helyre érkezéskor újra fel kell szállni a vasúti szerelvényre.

Krisztus iskolája – a résztvevők szemével

2008 szeptemberében az Evangéliumi Pünkösdi Közösség meghívására Magyarországra érkezett Bernt Clendennen. A 89 éves igehirdető az általa alapított, klasszikus pünkösdi tanításokra épített 12 napos szeminárium kapcsán érkezett hazánkba, melynek során számos pünkösdi gyülekezetet is meglátogatott. Ezt követte a tíznapos szeminárium-sorozat, Krisztus iskolája címmel a kadarkúti Vóta-kastélyban 35 fő részvételével. A résztvevők véleményére volt kíváncsi magazinunk.

Igemorzsák Kadarkútról

Az Úr bizonyára meghallgatta pünkösdi népének imáit, hiszen gyönyörű időt adott a konferencia napjára, amikor az ország sok helyéről Kadarkúton gyűltek össze a testvérek. A tavalyi évhez hasonlóan a dicsőítés szolgálatát a sülysápi dicsőítő csoport vállalta, míg Isten Igéjét az elnökség tagjai hirdették.

Ha a só megízetlenül…

Szerelmes a szakácsnő… mondjuk, ha túl sósra sikeredik az étel. Ami persze nem baj, mármint ha a szakács vagy a kukta szerelmes, a sok só viszont annál inkább. A Bibliában többször olvashatunk a sóról. Jézus szerint mi vagyunk, pontosabban, nekünk kellene lennünk a föld sójának.

Olimpia után

Peking „minden idők legjobb, legnagyobb olimpiáját” szeretné megrendezni – nyilatkozták a szervezők még az olimpia előtt. A látványos záró ceremónia befejező akkordjaként Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének szavaira figyelt a világ, vajon kimondja-e a bűvös mondatot, miszerint az idei volt minden idők legjobb nyári olimpiája. Nos, a belga szakember nagyon diplomatikusan így fogalmazott: „Az idei egy nagyon kivételes olimpia volt!”

Ugye emlékszel?

Ugye emlékszel még augusztus első hetére, amikor Kadarkúton együtt voltunk és a tisztaságról beszéltünk? Azóta talán még nyaraltál egyet a családdal, lógtál a haverokkal és közben becsöngettek… Talán ott ülsz az órákon és azon gondolkodsz, milyen is volt ez a nyár, a tábor, vagy felmész a honlapra, átböngészed a képeket, mosolyogsz rajtuk egyet és továbblépsz. Talán a szünetekben felmerülő beszélgetéseknél azon tűnődsz, vajon vállald-e a véleményed, vagy inkább leugrasz a büfébe, hogy kikerüld a necces helyzeteket…

Így lett este és reggel Kadarkúton

2008. augusztus, Kadarkút, ifitábor. Talán ennyi elég is azoknak, akik ott voltak. Szinte látom, ahogy érzések, élmények, emlékek lepik el őket, de hogy hatás nélkül nem maradnak, hát ebben biztos vagyok! Ennek igazán örülök, hisz az utóbbi évekhez viszonyítva, ez volt a legpörgősebb, programokban bővölködő tábor, amit a hónapok óta tartó komoly háttérmunkának köszönhetően sikerült ilyen áldottá és színessé tenni. De nem akarok tovább általánosságokban fogalmazni, gyertek velem Ti is egy kis körutazásra, visszaidézve azt a bizonyos hetet, amikor 330 fiatal együttesen dicsérhette az Urat és megélhette, megtapasztalhatta Isten hatalmas szeretetét és kegyelmét.

Mozgásban a PTF

A PTF az OIM missziós expón

Az OIM ifitábor péntekén több misszióág is bemutatkozott kiállítási standon és szóban is a táborlakók előtt. Így tett a PTF is. Számos érdeklődő jelent meg a standnál, amit az is segített, hogy az ott regisztrálók között később értékes nyereményeket sorsoltunk ki.

Tartalom átvétel