
„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket.” (Jer 29,11-12)
Az élet jelentősebb fordulópontjainál felidézzük a múltat tanulságaival, örömeivel és a jövőt, annak biztató és óvatosságra okot adó távlataival. Főszerkesztői tisztem utolsó vezércikkében megpróbálok én is valami hasonlót tenni, leginkább a reményteljes jövő képét szem előtt tartva.
A vietnámi kormány októberben működési engedélyt adott az Assemblies of God (AoG) által alapított Pünkösdi Közösségnek, mely az első lépés a hivatalos elismerés felé. Bár az AoG 1989-ben hozta létre vietnámi misszióállomását, de az ország vallási törvényének értelmében az egyházi státusz megszerzéséhez 20 éves múlttal kell rendelkezni. „Az elismerés most lehetővé teszi számunkra, hogy gyülekezeteket alapítsunk és imaházakat építsünk” – mondta Randy Hurst, az AoG világmissziójának kommunikációs igazgatója. A nyilvántartásba vételhez a Közösségnek el kell fogadnia az ország alkotmányát, valamint be kell nyújtania egy négy éves munkatervet is. Az elismerés azért is bír nagy jelentőséggel, mert az Egyesült Államok 2006-ban Vietnámot is felvette a „különös aggodalomra okot adó” országok közé, mivel erőteljesen sérülni látták a vallásszabadsághoz fűződő emberi jogokat. Vietnámban a Pünkösdi Közösségnek jelenleg körülbelül 40000 tagja van. (ag.org)
A végidők iránt megújult érdeklődés tapasztalható szerte a világon. Jelzik ezt olyan világi filmek, sorozatok, mint pl. Millennium (1995) az Armageddon (1998) vagy az Antikrisztus (2009), melyekhez a címet a bibliai végidőkhöz kapcsolódó kifejezésekből kölcsönözték az alkotók. Még inkább mutatja ezt, Tim LaHaye és Jerry B. Jenkins: Left Behind (Hátrahagyottak) című nagyszabású regénysorozatának tartós sikere. Az első kötet 1995-ben jelent meg, amit további 15 követett összesen több mint 6800 oldal terjedelemmel. 1998-ban az első négy kötet egyszerre nyerte el a New York Times bestseller toplistájának első négy helyét. A 2002-ben megjelent 10. kötet már megjelenésekor a toplista első helyezettje lett. A sorozatból összesen több mint 68 millió kötetet adtak el. Időközben Left Behind: The Kids (Hátrahagyottak: A gyerekek) címen kijött az ifjúsági változata a sorozatnak 10–14 évesek számára 40 kisebb kötetben összesen hasonlóan közel 7000 oldal terjedelemmel. Három egész estés film készült a könyvek alapján 2000-ben, 2002-ben és 2005-ben, amelyeket filmszínházakban vetítettek, de kiadtak VHS szalagon és DVD-n is. 2006-ban számítógépes játékként is piacra dobták a történetet, amit interneten többfelhasználós környezetben lehet játszani. A Time magazin idézi Jerry Falwell baptista tv-evangelistát, aki szerint a Left Behind „kereszténységre gyakorolt hatása alighanem nagyobb, mint bármely más könyvé a modern időkben, leszámítva természetesen a Bibliát.” Bár Magyarország tekintetében ez az állítás minden bizonnyal túlzás, de hazánkban is sok gyülekezet és hívő figyelmét keltette fel az elragadtatás bibliai gondolatának ez a feldolgozása. Nem csoda, hogy Közösségünkön belül is sokan szeretnének tisztán látni az utolsó idők eseményeivel kapcsolatosan.
„Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…” (Mt 6,11)
Luther szerint a Miatyánk a legnagyobb mártír, mert sokan veszik ajkukra, de annak kéréseit nem mindenki gondolja komolyan. E megállapítással egyetértve éppen elegen hangoztatták akkor és azóta is, hogy e sokat mondó imát nem csak mormolni kell, hanem megszívlelni és élni is. Ha belegondolunk, ez nem is olyan könnyű, hiszen megpakolt hűtő- és fagyasztószekrények mellett elég nehéz átéléssel, őszinteséggel kérni: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Sokan talán el sem hitték, hogy a bőség egyszer véget érhet és eljöhet az idő, amikor kétségbeesve, netán könnyek között kérjük: add meg Urunk a mindennapit.
Kedves Mikulás! Légy szíves, hozzál nekem egy „gazettás” magnót és egy gitárt… Üdvözlettel Zsolti.
Bérczes Lajos és Ica riportja Bernhardt Gyulával
Kázmér Gyöngyivel jelentkeztünk be Gyuszi bácsihoz egy interjúra. Gyöngyi végül nem tudott eljönni a megbeszélt időpontban, ezért feleségemmel, Icával mentem el. A látogatás alkalmával közel 90 perces hang és videofelvételt készítettünk, ezek alapján készült ez az összeállítás.
„Isten emberei vasalni is tudnak”
A közelmúltban több híradásból is értesülhettünk arról, hogy hazánkba látogat J. Lee Grady, a világszerte ismert Charisma magazin főszerkesztője. Grady annak idején az elsők között fogalmazta meg ellenérzéseit a Tod Bentley jelenség kapcsán. Nyilatkozatában tiszta, bibliai alapokon álló gondolatokat olvashattunk. Most Otto és Sharon Bixler meghívására teljesen más okból érkezett hozzánk.
Cartoletti Norbert riportja Komesz Mátyással, a PTF tanárával
Széles mosoly, ragyogó szemek, ölelésre kitárt kezek és egy áldáskívánó igevers. Általában ez fogad, amikor egykori tanárommal, Komesz Mátyással, Matyi bátyámmal találkozom. Nem volt ez másként azon az októberi délelőttön sem, amikor azért ültünk le a Pünkösdi Teológiai Főiskola könyvtárában, hogy beszélgessünk életéről, megtapasztalásairól. Műszaki pályán indult, majd katolikus pap lett. Átélte 56-ot, egy autóbaleset alkalmával közel került a halálhoz, de életben maradt, mert Istennek tervei voltak vele. Most 71 éves, nős, egy örökbefogadott gyermekük és 3 unokájuk van. A Lélek embere, aki testére is figyel; egészsége megtartása érdekében naponta tornázik és 120 fekvőtámaszt nyom.
A szeretet ünnepét szeretjük a legjobban. Mert nemcsak kedvenc testvérünk, barátunk, uram bocsá' gyermekünk, szülőnk, munkatársunk, lelkészünk, vagy netán ételünk, italunk, színünk, illatunk, állatunk lehet, hanem ünnepünk is. Talán azért is, mert ezek mind a szeretet illetve annak ünnepe által megmelengetik a szívünket. Hisz mire volt mindig is, és ma is leginkább szüksége a világnak? A szeretetre!
„Uram, Te voltál hajlékunk nemzedékről-nemzedékre.”
A budapesti Orczy útról az akkori Aréna út 7-be 1934. augusztus 5-én költözött az a házi csoport, amelyet a mai EPK Agapé Pünkösdi Gyülekezet elődjének tekintünk, az imaház megnyitójának időpontját pedig egyben a gyülekezet megalakulásának dátumaként őrzi az emlékezet. Létrejöttének 75 éves évfordulóját programsorozattal ünnepelte a gyülekezet. Az Élő Víz az alábbi összeállítással köszönti a magyar pünkösdi mozgalom egyik meghatározó közösségét, „zászlóshajóját.”
A sok átélésemből két olyan esetet szeretnék az Olvasók elé tárni, amin én is csodálkozom. Emberileg nem mernék ilyen helyzetekben előállni, viszont szívem tele van örömmel, mert valóban úton-útfélen hirdettetik az evangélium örömüzenete, melyben felhívás van egy örömteli új élet kezdésére.
Már mindenki izgatottan várta Kirk Franklin november 17-ei budapesti koncertjét. Nem hiába. Ha valaki szereti a R&B, a hip-hop, a soul és gospel zenét, az amerikai mentalitást, az igényes és nagyvonalú színpadi show-t, a zsúfolásig megtelt csarnokot, az megtalálta a számításait. Kirk koncertje pontosan ilyen volt.
Végre. A bemutatkozásban sorra került a pécsi ifjúság is. Én nagyon szeretettem a pécsi ifjúságnak, az ottani közösségnek a tagja lenni. Tényleg igazi közösség volt. Ahogy az szokott lenni: völgyek és hegyek. Mindent együtt csináltunk, szolgálatok, nyári-, téli programok, táborok, dicsőítés, szabadidős programok. Kicsit remegnek az ujjaim a billentyűzeten, hiszen most az egyszer biztos vagyok, hogy ennek az írásnak lesz visszhangja. Ismerem őket. Vagy csak ismertem?
Idén is sokan várták a november 22-ét, hiszen a Pécsi Ifi Napok pont ekkor vette kezdetét. Ugyanennyien el is jöttek, a szervezők szerint ennyi fiatal tavaly sem volt jelen. A regisztráltak száma elérte a 235-öt, a helyhiány azonban még ennél több résztvevőt jelzett.
Friss hozzászólások
8 hét 1 nap
9 hét 1 nap
14 hét 4 óra
22 hét 1 nap
22 hét 1 nap
31 hét 1 nap
51 hét 2 óra
1 év 4 nap
1 év 1 hét
1 év 1 hét