2010/2

XXI. évfolyam 2. szám - 2010. április

Ébresztő!

„A legnagyobb örömmel állíthatom, hogy ezen a helyen történt a legáldottabb vallásos ébredés az utóbbi tizenkét hónap alatt. […] Az ima-összejövetelek új értelmet nyertek. Februárban Jahvénak úgy tetszett, hogy kiárasztja Szentszellemét a magasból, mint ahogy pünkösd napján tette. Azután az őszinte érdeklődők tucatjával jöttek előre, némelyikük erős érzelmi megindulással, mert rádöbbentek elveszett, bűnös állapotukra. […] Minden összejövetel végén gyülekezeti órát hirdettünk meg, és naponta új megtértek jöttek előre.”

Hírek

Keresztény hitre tért a Hamasz-alapító fia

Moszab Hasszan Juszef több mint tíz évig az izraeli hírszerzésnek dolgozott. Több öngyilkos merénylet meghiúsításában is segédkezett, amit vallomása szerint nem pénzért tett, hanem hitből és meggyőződésből. A 32 éves férfi jelenleg az Egyesült Államokban él, és úgy véli, hogy a Közel-Keletet sújtó összes probléma gyökere az iszlámban keresendő. Juszef egy szigorú iszlamista családban nőtt fel. Édesapját, a köztiszteletben álló sejket a Hamasz terrorszervezet egyik legbefolyásosabb vezetőjeként tartják számon. Így nem is csoda, hogy Juszefet, aki a legidősebb fiú volt a családban, kiskora óta arra tanítottak, hogy Izrael ellen erőszakot kell alkalmazni. 1996-ban fegyvervásárlás miatt az izraeli hatóságok letartóztatták és börtönbe zárták. Az itt töltött idő alatt megváltozott a véleménye úgy a zsidókról, mint a muszlimokról. Ekkor döntött úgy, hogy „Zöld Herceg” fedőnéven együttműködik az izraeli hatóságokkal. Később egy brit misszionárius hatására keresztény hitre tért és elköltözött az Egyesült Államokba, ahol egy San Diego-i evangéliumi gyülekezetbe jár. Keresztényként nem győzi hangsúlyozni, hogy a muszlimokat és a palesztinokat is szeretni kell, és hogy az iszlámista problémára igazából nem a világ vezetői és a nemzetközi szervezetek tudják a megoldást, hanem a keresztények, mivel csak a szeretet, a remény és a kegyelem az igazi fegyver az iszlámmal szemben. (atv.hu)

A Biblia és a Korán

Miközben Európa lakossága egyre csak fogy és öregszik, az iszlám országok megdöbbentő népességi mutatókat produkálnak: az 1900-ban feljegyzett 150 millióról létszámuk az ezredfordulóra 1.2 milliárdra emelkedett, ám napjainkban már 1.6 milliárdnyian vannak. Meglehetősen nagy kihívást jelent ez a világ, de Európa keresztényei számára is. Miközben vannak, akik életüket is készek feláldozni az evangélium muzulmánok közötti terjesztéséért, talán nem árt, ha mi is tájékozódunk. Megkértük Szalai Andrást, az Apológia Kutatóközpont vezetőjét, hogy körvonalazza számunkra az iszlámmal és a Koránnal kapcsolatos fontosabb tudnivalókat. A cikk aktualitását hadd támassza alá még egy adat: Brüsszelben 2001 óta a legtöbb újszülött fiú a Mohamed nevet kapja.

Efézus egykor és ma

Hatszáz-milliónál is több pünkösdi-karizmatikus ember él ma bolygónkon, és ez a szám napról napra növekszik. Olyan emberekről van szó, akik megváltozott életükről készek bizonyságot tenni rokonaiknak, munkatársaiknak, ismerőseiknek, vagy éppen az orvosi rendelő padjaira lehuppanó, máskor az utcákon kóborló megkeseredett, nemegyszer életkedv nélküli ismeretleneknek. Hívők milliói borulnak térdre napról napra, hogy bizonyságtételükhöz a Szentlélek erejét kérjék. Én is ezt az erőt kérem, mert hiszem, hogy az efézusiak felé hangzó bátorítás számunkra is időszerű: „Teljesedjetek be Szentlélekkel!” (Ef 5,18)

A megnyitott sír

„Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk beszéde mindörökre megmarad.” (Ézs 40,8)

Életünk véges voltáról nem szükséges különösebb fejtegetésbe bocsátkoznom. Előbb-utóbb szembekerülünk a halállal olykor szeretteink, ismerőseink esetében, olykor pedig személyesen.

A templom, és a benne imádkozók

„Ekkor bírói pálcához hasonló, mérővesszőt adtak a kezembe, és ez a szó hangzott: Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát, az oltárt és az ott imádkozókat, de a templom külső udvarát hagyd ki…” (Jel 11,1-2a)

Eddig minden Élő Vízben megjelenő írásomnak egy célja volt: keresni a hívő élet megrekedésének okait. Azt, hogy a megtérést (ami természetesen nagyon fontos) miért nem követi sokszor az a folyamat, hogy Isten, életünk minden területén uralomra jutva átvegye tőlünk az irányítását. Ha ugyanis ez nem történik meg, nem leszünk hiteles tanúi Jézusnak a világ felé, belül pedig nem éljük át azt az örömteli és teljes életet, amit ő szánt nekünk.

Segíts-ég

Hűség és hűtlenség

A partneri és házassági kapcsolataink sajnos leggyakrabban megnyomorító-elszomorító jelensége: a hűtlenség átka. Ez az átok a hagyományosan ismert biblikus megfogalmazás szerint a „paráznaság” kifejezésben ölt testet. Mielőtt gondolatainkban tovább lépve a mai kor összefüggésében értelmeznénk ezt a kifejezést, vizsgáljuk meg a szó eredeti jelentését!

„Kergesd el a felhőt a házamról…”

Balázs Ferenc (félreértések elkerülése céljából: Balázs Fecó; Korál együttes) 1984-ben szerezte ezt a számot, amelynek irodalmi, esetleg szociológiai, de talán még teológiai elemzése sem volna hiábavaló munka. Én most mégsem ezt teszem: egyszerűen csak a címben olvasható gondolattól lendületet véve, szeretnék elrugaszkodni egy egészen más irányba.

A nagy testvér

Beszélgetés Pavel Tipei-jel, a 600000 tagot számláló Román Pünkösdi Egyház elnökével

Február 14-én vasárnap Budapesten, az Agapé gyülekezetben, Közösségünk és a Romániai Pünkösdi Egyház vezetői a két egyház együttműködéséről keretmegállapodást írtak alá. Pataky Albert és Pavel Tipei egyházelnökök mellett az ünnepi istentiszteleten részt vettek Pintér Imre és Moldovan Ioan alelnökök, Csontos József, a Romániai Magyar Hitközség elnöke, valamint Kecser István főtitkár és Gavra Dorin, az EPK román nemzetiségű tagjainak képviselője.

Dönteni pedig kell!

A fogyasztói társadalomban, ha valamit vásárolni szeretnénk, előtte tájékozódunk. És aztán, latolgatva az ajánlatokat, pro vagy kontra döntünk. Nincs ez másként a demokrácia alapjának tartott választásokkal sem. Választás előtt jöttek is becsülettel az internetes, kvázi választásunkat befolyásolandó információk.

Albániából Krisztushoz

Életemet annak az Istennek köszönöm, aki mindig gondot viselt rám, és akinek neve ma mást jelent számomra, mint korábban. Isten nevét sokszor hallottam gyermekkoromban, valahogy így: Isten tudja, Isten dolga, Isten adta, Isten vette. Tovább nem is fejtegettük a dolgokat, hiszen mindenki tudatában volt annak, hogy Isten létezik.

Zenélő Viharsarok

Bemutatkozik a békéscsabai ifjúság

A békéscsabai ifi közösségünk különleges színfoltja. Őket nem lehet nem észrevenni, egykönnyen felejteni. Ha bárhol feltűnnek, ott elmaradhatatlan a fergeteges jókedv, a hangzavar, az őszinte érzelmek és hatalmas nevetések. Hozzájuk látogattunk el egy péntek esti ifi órára.

Szaktudással a hatékony munkáért

Elindult a PTF pasztorálpszichológiai továbbképzése

Február harmadik hétvégéjén – alapos szakmai előkészületek után – a Pünkösdi Teológiai Főiskola másoddiplomás képzései közül elsőként a pasztorálpszichológiai szakirányú továbbképzés indult el. A képzés a keresztény segítőszolgálat egy új dimenzióját kívánja megalapozni, melynek újdonsága a keresztény pasztorációban a pszichológia tudományos eredményeinek felhasználása a hatékonyabb működés érdekében.

Egy nap a Szentlélekről a Szentlélekkel

Nem hittem volna, hogy ilyen nagy érdeklődés övezi majd a Pünkösdi Teológiai Főiskolán megrendezett Szentlélek Napot. Nem hittem volna, mert manapság mindenki túl elfoglalt, magasak az utazási költségek, ráadásul a konferencia napja a dolgos hétköznapok közé számíttatott. Mindezek ellenére több mint 80 lelkipásztor és gyülekezeti munkás várta Chernel András, Bereczki Sándor, Andelic János és Pintér Imre előadását, akik a következő kérdésre keresték a választ: „Hogyan vezethetjük az embereket a Szentlélekkel való betöltekezésre?”.kel való betöltekezésre?”.

Inspirációk, kijelentések, formalitások

Nem hivatalos beszámoló az EPK Közgyűléséről

2010. március 20-án, szombaton, kellemes, napsütéses, meleg idő volt. Pontosan olyan, amikor kedvet kapok egy kis tavaszi sétához, de e napon ezt nem tehettem, hiszen nem ezért utaztunk Budapestre, hanem azért, hogy a felettes hatalmaknak engedve, részt vegyünk Közösségünk Közgyűlésén a Dávid Sátora Gyülekezet imatermében. Időben érkeztünk, még lehetett válogatni az ülőhelyek között, de mire az összejövetel elkezdődött, elég rendesen megtelt a helyiség.

Tartalom átvétel